Sport

Magyar hatodik hely egyéni csúccsal az úszó vb egyik legizgalmasabb döntőjében

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Rasovszky Kristóf egyéni csúcsot jelentő 14:51-46-tal a hatodik helyen végzett 1500 méteres gyorsúszásban a fukuokai vizes világbajnokságon. A nyílt vízen két ezüstöt szerző magyar sportoló sokáig a nyolcadik helyen haladt, de a táv hajráját megnyomva előbb francia, majd ukrán riválisát is megelőzte.

A renndkívül izgalmas döntőt végül világbajnoki rekorddal nyerte meg a tunéziai Ahmed Hafnaui (14:31.54), aki csak öt századdal előzte meg az amerikai Bobby Finke-t. A harmadik az ausztrál Samuel Short lett.

Rasovszky abszolút rekorder volt ezen a világbajnokságon azzal, hogy összesen több mint 20 ezer métert úszott a versenyein. „Két hét versenyzést végig tudtam úgy csinálni, hogy a legnagyobb döccenő az öt kilométer volt, ahol a végét nem tudtam úgy összerakni, ahogy én azt szerettem volna. Ettől függetlenül gyakorlatilag holtpont nélkül jutottam túl a világbajnokságon, ez pedig erőt kell, hogy adjon a folytatásra” – mondta az MTI-nek Rasovszky.

A korábban 400 és 800 méter gyorson is egyéni csúcsot úszó Rasovszky volt az utolsó magyar ezen a vébén. A magyar medencés úszók Kós Hubert 200 méter háton aratott győzelmének köszönhetően egy éremmel zárták a viadalt, így nem szakadt meg a sorozat, továbbra is minden világbajnokságról legalább egy dobogós helyezéssel tértek haza.

Korábban a litván Ruta Meilutyte 29.16 másodperces világcsúccsal nyert női 50 méter mellen. Az olimpiai bajnok versenyző a szombati elődöntőben beállította a most bronzérmes olasz Benedetta Pilato 29.30 másodperces, a 2021-es budapesti Európa-bajnokságon úszott rekordját, a vasárnapi fináléban azonban ezt jócskán megjavítva, 29.16 másodperccel csapott célba.

A zárónap dobogósai

férfiak:

50 m hát:
1. Hunter Armstrong (Egyesült Államok) 24.05 másodperc
2. Justin Ress (Egyesült Államok) 24.24
3. Hszü Csia-jü (Kína) 24.50

1500 m gyors:
1. Ahmed Hafnaui (Tunézia) 14:31.54 perc
2. Bobby Finke (Egyesült Államok) 14:31.59
3. Samuel Short (Ausztrália) 14:37.28
…6. RASOVSZKY KRISTÓF 14:51.46

4×100 m vegyesváltó:
1. Egyesült Államok (Ryan Murphy, Nic Fink, Dare Rose, Jack Alexy) 3:27.20 perc
2. Kína (Hszü Csie-jü, Csin Haj-jang, Vang Csang-hao, Pan Csan-lö) 3:29.00
3. Ausztrália (Bradley Woodward, Zac Stubblety-Cook, Matthew Temple, Kyle Chalmers) 3:29.62

 

nők:

50 m mell:
1. Ruta Meilutyte (Litvánia) 29.16 másodperc – világcsúcs
2. Lilly King (Egyesült Államok) 29.94
3. Benedetta Pilato (Olaszország) 30.04

50 m gyors:
1. Sarah Sjöström (Svédország) 23.62 másodperc
2. Shayna Jack (Ausztrália) 24.10
3. Csang Jü-fej (Kína) 24.15

400 m vegyes:
1. Summer McIntosh (Kanada) 4:27.11 perc
2. Katie Grimes (Egyesült Államok) 4:31.41
3. Jenna Forrester (Ausztrália) 4:32.30

4×100 m vegyesváltó:
1. Egyesült Államok (Regan Smith, Lilly King, Gretchen Walsh, Kate Douglass) 3:52.08 perc
2. Ausztrália (Kaylee McKeown, Abbey Harkin, Emma McKeon, Mollie O’Callaghan) 3:53.37
3. Kanada (Kylie Massie, Sophie Angus, Margaret Macneil, Summer McIntosh) 3:54.12

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik