Sport

Klasszis vívás a döntőben, a magyar női kardcsapat is világbajnok

Andreas Solaro / AFP
Andreas Solaro / AFP
2022 után idén is sikerült legyőzni a franciákat a döntőben.

A férfi kardcsapat után a női is megnyerte a világbajnokságot, miután a milánói döntőben vasárnap 45-38-ra legyőzte Franciaországot. A válogatott ezzel megvédte a címét.

A Pusztai Liza, Battai Sugár, Szűcs Luca, Márton Anna összeállítású válogatott a lengyelek nyolcaddöntős, majd a görögök negyeddöntős legyőzése után a dél-koreaiakkal mérkőzött, akiktől legutóbb, a belgiumi Sint-Niklaasban rendezett márciusi világkupán stabil előnyről egy tussal kikapott. Ezúttal nem ismétlődött meg a szerencsétlen végkifejlet, Pusztai 40-34-nél ment fel a pástra és 45-39-cel lezárta a mérkőzést.

A döntőben a tavalyi vb-döntős ellenfél, Franciaország következett, a rivális sokáig vezetett, de cserélt a magyar csapat, Márton Anna  hét tusos hátrányban beállt, és ledolgozta azt.

Battai volt, aki aztán fordított, majd Márton tért vissza a pástra és 40-34-es vezetéshez juttatta a csapatot. Pusztai érkezett utolsónak a magyarok közül, az első tust ő kapta, a következő kettőt azonban ő adta. Ez láthatóan megnyugtatta, és a tetemes előny tudatában végül behúzta a győzelmet. Magyarország második csapataranyát nyerte a női mezőnyben. Márton plusz tízes, Battai plusz négyes, Szűcs mínusz kettes, Pusztai mínusz ötös találati mutatóval fejezte be az összecsapást.

Illyés Tibor / MTI

A győzelemmel a magyarok nagyon nagy lépést tettek a párizsi olimpiai részvétel felé, mert eleve kijutó helyen álltak, ráadásul az áprilistól áprilisig tartó egyéves olimpiai kvalifikációs időszak legfontosabb versenye éppen a világbajnokság, az itt elért eredmény, illetve az azért járó pontszám mindenképpen benne lesz majd az összesítésben.

A női kardozók a küldöttség negyedik érmét szerezték Milánóban: korábban győzött a párbajtőröző Koch Máté és a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összeállítású férfi kardcsapat, Szilágyi pedig harmadik lett egyéniben.

Női kard, csapat

a 16 között:
Magyarország-Lengyelország 45-39

negyeddöntő:
Franciaország-Japán 45-37
Ukrajna-Egyesült Államok 45-44
Magyarország-Görögország 45-35
Koreai Köztársaság-Azerbajdzsán 45-43

elődöntő:
Franciaország-Ukrajna 45-32
Magyarország-Koreai Köztársaság 45-39

a 3. helyért:
Koreai Köztársaság-Ukrajna 45-32

döntő:
Magyarország-Franciaország 45-38

A végeredmény: 1. Magyarország (Pusztai Liza, Battai Sugár, Szűcs Luca, Márton Anna), 2. Franciaország (Sara Balzer, Margaux Rifkiss, Manon Apithy-Brunet, Caroline Queroli), 3. Koreai Köztársaság (Dzson Eun Hje, Jun Dzsi Szu, Csoj Sze Pin, Dzson Haj Jung)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik