Sport

Úszókapitány: Kós a döntőben mindenkit lemosott

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint a 200 méteres hátúszás új világbajnokán, Kós Huberten látszott, hogy amerikai felkészülésével 50 verseny van mögötte, de rendkívüli eredménynek tartja Kovács Benedek ötödik helyét is.

„Két különböző esetről van szó. Kós nagyon rutinosan úszott, látszott benne az az ötven verseny, amit leúszott fél év alatt Amerikában. A döntőben mindenkit lemosott. Kovács azt csinálta, amit rajta kívül csak Kós tudott 100 háton: egyéni csúccsal bejött a középdöntőbe, és a döntőben annál jobb időt úszott” – mondta az M4 Sportnak.

Hozzátette, Kovács nagyon jó versenyző, aki nagyon stabilan úszott.

„Hubi világbajnoki címe miatt kevesebben fogják őt észrevenni, de számomra ez a rendkívüli ötödik hely egy nagyon fontos siker volt.”

Arra a kérdésre, hogy Bob Bowman edző mit tett hozzá Kós sikeréhez, Sós így fogalmazott:

„Pont azt a két százalékot adta hozzá, ami eddig hiányzott. Hubi tehetségét mindenki tudta, én már korábban vártam, hogy berobbanjon. Az a versenyrendszer hiányzott neki, amit Amerikában kapott.

Bowman tudása abban csúcsosodott ki, hogy megtalálta neki ezt a számot, ahol világbajnoki esélye lehetett.

Kapcsolódó
Kós Hubert: Annyira kiadtam magamból mindent, hogy vissza is jött az ebédem
A 200 méteres hátúszás új világbajnoka rosszul lett a verseny után.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik