Sport

Szilágyi Áron a vb-elődöntőig esélyt sem adott ellenfeleinek, végül bronzérmes lett

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI
Szilágyi Áron bronzérmet nyert a férfi kardozók egyéni versenyében a milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

A háromszoros olimpiai aranyérmes, tavaly világbajnok magyar vívó a grúz Beka Bazadze, az üzbég Musza Ajmuratov, az olasz Luca Curatoli és a lengyel Szymon Hryciuk legyőzésével jutott elődöntőbe, ahol Eli Dershwitzcel csapott össze.

Sokáig egyértelműen az történt a páston, amit eltervezett, gyorsabb volt ellenfelénél, látványos és egyértelmű tusokkal már 10-4-re is vezetett.

Ezt követően azonban a 2018-ban vb-ezüstérmes amerikai magára talált, fokozatosan felzárkózott, Szilágyi pedig – aki a nap folyamán addig esélyt sem adott ellenfeleinek – nem tudott váltani, legalábbis eredményesen nem.

Dershwitz 13-13-nál egyenlített, és az utolsó két találatot is ő adta, írta az MTI.

Szilágyi ezt megelőzően 2013-ban, Budapesten volt vb-bronzérmes, az idei, júniusi Európa Játékokok is harmadik lett, és a magyar küldöttség első érmét nyerte a milánói világbajnokságon.

Vívó-vb, férfi kard, egyéni a 64 között

a 64 között:
Szilágyi Áron – Beka Bazadze (grúz) 15-4
Decsi Tamás – Mohammad Rahbari (iráni) 15-9
Szatmári András – Radu Nitu (román) 15-10
Matei Cidu (román) – Gémesi Csanád 15-14

 

a 32 között:
Szilágyi – Musza Ajmuratov (üzbég) 15-4
Decsi – Szatmári 15-12

 

a 16 között:
Szilágyi – Luca Curatoli (olasz) 15-12
Ziad el-Szisszi (egyiptomi) – Decsi 15-13

 

negyeddöntő:
Sandro Bazadze (grúz) – Josida Kento (japán) 15-9
el-Szisszi – Michele Gallo (olasz) 15-14
Eli Dershwitz (amerikai) – Ha Han Szol (dél-koreai) 15-10
Szilágyi – Szymon Hryciuk (lengyel) 15-8

 

elődöntő:
Bazadze – el-Szisszi 15-14
Dershwitz – Szilágyi 15-13

Ajánlott videó

Olvasói sztorik