Sport

Stollár Fanny párosban tornagyőztes a Római Teniszakadémián

Bodnár Boglárka / MTI
Bodnár Boglárka / MTI

Stollár FannyKatarzyna Piterrel az oldalán – megnyerte a párosok vasárnapi fináléját a Római Teniszakadémián zajló, 250 ezer dollár (86 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.

A találkozó érdekesen indult, mert a lengyel, magyar kettős úgy vezetett 3:2-re Jessie Aney és Anna Siskova ellen, hogy mindkét duó kétszer vesztette el az adogatójátékát. A rivális ezt követően sem tudott szervajátékot nyerni, míg Stolláréknak a nyitógémet követően újra sikerült, így játszmaelőnybe kerültek.

A folytatásban mindkét páros stabilizálta a szervajátékát, így 3:3-ig csak egy-egy brék volt. Ekkor az amerikai, cseh kettős másodjára is brékelőnyt szerzett, melyet ezúttal végigvitt a szettben.

A döntő rövidítésben megint elbizonytalanodtak az adogatók, de aztán Stollár és Piter 2-2 után már nem hibázott,

így végül 10-4-gyel 89 perc után lezárta a meccset a magyar-lengyel páros.

„Sokat köszönhetek ezen a héten a partneremnek, mert annyira pozitív kisugárzása van és annyira húzzuk egymást a pályán, hogy ha neki nem megy, ha nekem nem megy, akkor is mindig fel tudunk állni, akármi az eredmény”– mondta a szervezők közösségi oldalán megosztott videóban Stollár, majd hozzátette, „nagyon jó volt, hogy ennyien kijöttek szurkolni, mert nem mindennap játszik otthon az ember és nagyon jó érzés ilyen közönség előtt teniszezni”.

Stollárnak ez volt a negyedik WTA-tornagyőzelme párosban, ebből harmadik alkalommal emelhette magasba a trófeát Budapesten:

2018-ban a spanyol Georgina García Pérezzel, 2021-ben pedig a román Mihaela Buzarnescuval ünnepelhetett hazai közönség előtt.

Egyesben Marija Tyimofejeva nyert, a világranglistán 246. orosz játékos a selejtezőből szerencsés vesztesként került a főtáblára, ezek után aratta pályafutása első WTA-tornagyőzelmét.

eredmények, páros, döntő:

Katarzyna Piter, Stollár Fanny (lengyel, magyar) – Jessie Aney, Anna Siskova (amerikai, cseh) 6:2, 4:6, 10-4

 

egyes, döntő:
Marija Tyimofejeva (orosz) – Katerina Baindl (ukrán) 6:3, 3:6, 6:0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik