Sport

Ilyen bravúrra ebben az évezredben csak a Williams nővérek voltak képesek

Adrian DENNIS / AFP
Adrian DENNIS / AFP
A tunéziai Onsz Dzsabúr és a cseh Marketa Vondrousová vívja majd a wimbledoni teniszbajnokság női egyesének döntőjét. Előbbi a fehérorosz Arina Szabalenkát, utóbbi az ukrán Jelina Szvitolinát győzte le a pénteki elődöntőben.

Az első elődöntőben Vondrousova két 6:3-as szettben nyert, ezzel az Open-éra 1968 óta íródó történetében az első teniszező lett, aki nem kiemeltként eljutott a wimbledoni fináléig. A 24 éves teniszezőnek ez lesz a második döntője Grand Slam-tornán, 2019-ben, Párizsban kikapott az ausztrál Ashleigh Bartytól.

A másik elődöntő nagyobb csatát hozott, az első szettet Szabalenka rövidítésben nyerte, majd a második elején brékelt, de erre Dzsabúr kettő hasonlóval válaszolt, és 6:4-gyel egyenlített.

A döntő játszmában 2:2-ig fej fej mellett haladtak a játékosok, aztán a tunéziai 3:2-nél ismét brékelt, kisvártatva pedig már 5:2-re vezetett, sőt, meccslabdához jutott. Ebből kettőt sem tudott kihasználni, így Szabalenka mérkőzésben maradt, de riválisa a következő játékban újfent remekül teniszezett, és harmadik meccslabdáját egy ásszal kihasználta, így lezárta a 2 óra 22 percig tartó csatát.

Dzsabúr sorozatban másodszor játszhat döntőt Wimbledonban (ahol tavaly három szettben kikapott a kazah Jelena Ribakinától),

erre 2000 óta csak két extraklasszis, Serena és Venus Williams volt képes.

Wimbledon, női egyes, elődöntő

Marketa Vondrousova (cseh) – Jelina Szvitolina (ukrán) 6:3, 6:3
Onsz Dzsabúr (tunéziai, 6.) – Arina Szabalenka (fehérorosz, 2.) 6:7 (5-7), 6:4, 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik