Sport

Hanga Ádám: Így még nem váltam el klubtól, mint a Realtól

Luca Sgamellotti/Euroleague Basketball via Getty Images
Luca Sgamellotti/Euroleague Basketball via Getty Images

Kizárólag pozitív élményekkel távozott a Real Madridtól Hanga Ádám, aki a szerb Crvena zvezdánál folytatja kosaras pályafutását. A spanyolokkal májusban Euroliga-győztes játékos szerdán kétéves szerződést kötött a belgrádi klubbal, amely megnyerte az elmúlt három szerb bajnoki idényt, és tizedik lett az Euroliga előző kiírásában.

„Nagyon jó hangulatban váltunk el a Reallal – kezdte az MTI érdeklődésére a 34 éves klasszis. – Meg kell érteni az üzleti szempontokat, csökkenteni akarták a tavalyi 17-es keretet, és nekem volt lejáró szerződésem. Az utolsó időszakban volt sok találkozóm, nagyon korrekt volt mindenki, úgyhogy elmondhatom, hogy

én így még nem váltam el klubtól, mint Madridban.

Négyszemközt beszélgettem másfél órát Florentino Perez klubelnökkel az élet dolgairól, amit szerintem nem mindenki mondhat el magáról, és úgy köszönt el, hogy ha a pályafutásom után be akarok kapcsolódni az egyesületi munkába, keressem meg őt. A magam részéről pedig elértem, amit akartam, ezalatt főleg az Euroliga-diadalt értem.”

A klubváltás kapcsán Hanga Ádám elárulta, sokan érdeklődtek iránta, megkereste két nem euroligás spanyol klub is, de ő érez annyi motivációt magában, hogy játsszon még az Euroligában. Aztán jött a szerb ajánlat.

Olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy egy nappal később már alá is írtuk a szerződést úgy, hogy hazafelé jövet félreálltam útközben a kocsival.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik