Sport

Babosék kiestek Wimbledonban, partnere bejelentette, hogy visszavonul

Adrian Dennis / AFP
Adrian Dennis / AFP

Babos Tímea oldalán a belga Kirsten Flipkensszel búcsúzott a nyolcaddöntőben a wimbledoni tenisztorna női párosversenyében, írja az MTI.

A magyar-belga duó hétfőn a 16 között a brazil Luisa Stefani és a francia Caroline Garcia kettősével találkozott. Az első szettben a rövidítésre maradt a döntés, melyben Babosék két játszmalabdát elszalasztottak, és az ellenfél került előnybe. A folytatásban 3:3-ig haladtak fej fej mellett a felek, ekkor a rivális elvette Flipkens adogatását. Ez sorsdöntőnek bizonyult, a brazil-francia duó 5:3-ra ellépett, és végül Babost is brékelték, így 1 óra 39 perc elteltével ők ünnepelhettek.

A 37 éves Flipkens tavaly ugyanott közölte, hogy nem játszik több egyes meccset, hétfőn pedig a teljes visszavonulását jelentette be, így ez volt az utolsó meccse a profik között.

A párosban négyszeres Grand Slam-tornagyőztes és háromszoros világbajnok Babos 2014-ben és 2016-ban is döntőt vívott Wimbledonban.

Magyar részről már csak Bondár Anna van versenyben Londonban, aki a belga Greet Minnennel együtt kedden vív nyolcaddöntőt párosban.

Női páros, nyolcaddöntő

Luisa Stefani, Caroline Garcia (brazil, francia)-Babos Tímea, Kirsten Flipkens (magyar, belga) 7:6 (10-8), 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik