Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) hétfői bécsi díjátadóján Görbicz Anitát, Pálinger Katalint és Nagy Lászlót beiktatták a Hírességek Csarnokába. A gálán a fennállása 30. évfordulóját ünneplő EHF hatvan korábbi kiváló kézilabdázót iktatott be az elsők között az Európai Hírességek Csarnokába, köztük kapott helyet három egykori magyar klasszis:
- az olimpiai negyedik és ötödik, vb ezüst- és bronzérmes, kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes, ötszörös Bajnokok Ligája-győztes, 233-szoros válogatott Görbicz;
- a nemzeti csapat kapuját 254 mérkőzésen őrző, olimpiai és vb-ezüstérmes, Európa-bajnok, valamint BL- és EHF Kupa-második Pálinger;
- és Nagy, aki a válogatottban 209 alkalommal lépett pályára, volt olimpiai negyedik és világbajnoki hatodik csapat tagja, kétszer nyert Bajnokok Ligáját és háromszor volt világválogatott.
A díjak között ez a pályafutásom csúcsa, hiszen ennél nagyobb elismerést már nem lehet kapni. Nagyon örülök és boldog vagyok
– nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Görbicz.
A kapusok között bekerült a zentai születésű Sterbik Árpád, aki a szerb, majd a spanyol válogatott képviselte, világ- és Európa-bajnok, összesen hat érme van világversenyekről, míg klubszinten négyszer nyert Bajnokok Ligáját. Két különböző időszakban is védte a Veszprém kapuját.
A moment of triumph and honor!
The proudly welcomes the true handball legends who have reshaped the game.
Let’s applaud their remarkable legacy and indomitable spirit. pic.twitter.com/7oK6VK4Aaz
— European Handball Federation (@EHF_Activities) June 26, 2023