Sport

„Felháborítónak tartom” – nem engedték be Amerikába a magyar válogatott vízilabdázót

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI
Máté Zsuzsanna Kanadáig eljutott, de az Egyesült Államokba már nem léphetett be, így lemarad a világkupáról. A szövetségi kapitányt felháborították a történtek.

Pénteken késő este a görögök elleni negyeddöntővel kezdi meg szereplését a magyar női vízilabda-válogatott a világkupa Long Beach-i szuperdöntőjében. Bíró Attila szövetségi kapitánynak még az utolsó pillanatban is változtatni kellett a kereten, ugyanis – a magyar szövetség közleménye szerint – Máté Zsuzsanna nem léphetett be az Egyesült Államokba.

A Ferencváros játékosa Felvidéken született, igaz, magyar útlevéllel játszott mindig is, azonban az amerikai könnyített vízumhoz (ESTA) a születési helynek megfelelő útlevél kell. Máté így még a tengerentúli túra előtt – életében először – csináltatott egy szlovák útlevelet, amelyet kihoztak utána Olaszországba, ám hiába ment be azzal a kérelem, az amerikaiak indoklás nélkül elutasították. Mindez már a túra kanadai részén derült ki – oda simán megkapta az engedélyt –, azaz Long Beach helyett Budapest felé kellett vennie az irányt, és a helyére Pőcze Panna érkezett.

Én ezt felháborítónak tartom, hogy egy sportoló nem szerepelhet egy világversenyen mondvacsinált okokból

nyilatkozta Bíró Attila. „Kíváncsi vagyok, mi történt volna, ha egy amerikai pólós nem kap vízumot a tavalyi budapesti vébére. Viszont muszáj volt valakit behívni, mert a sérültek állapota miatt nem kizárt, hogy a végén csak tizenkét embert tudnék játszatni, ennyi előnyt pedig nem szeretnénk adni egy szuperdöntőn.”

A válogatott magyar idő szerint 22 órakor játszik a görögökkel, a négy között pedig szinte biztosan az izraeliek ellen melegítő amerikai válogatott vár rá. Az első két hely automatikus kvalifikációt jelent a 2024-es dohai világbajnokságra, írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik