Sport

LeBron James óta nem vártak így senkit az NBA-ben, Magyarországon nevelkedett tehetségre is lecsaptak

Aurelien Meunier / Getty Images
Aurelien Meunier / Getty Images

Nem túlzás kijelenteni, hogy LeBron James óta nem vártak úgy játékost az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban, mint most Victor Wembanyamát. A 19 éves, 226 centiméter magas, 243 centiméteres karfesztávolsággal rendelkező francia játékosról már egy éve hallani, hogy csakis ő lehet az 1/1-es a 2023-as drafton (amikor az NBA-csapatok lecsapnak a legtehetségesebb kosarasok játékjogára), a San Antonio Spurs pedig nem is rizikózott, az eső választás jogával megszerezte a franciát.

Wembanyamát a szakértők többsége korszakos tehetségnek tartja. Egy olyan játékosnak, aki nemcsak a magasságából él meg a gyűrű közelében, hanem aki képes lehet stabilan szórni a hármasokat is.

Egy összeállítás a szezonban mutatott legszebb játékaiból:

A francia bajnokságban 20,7 pontot, 10,2 lepattanót és kereken 3 blokkot áltagolt, mind a három mutatóban ő volt a legjobb. Meg is választották a bajnokság legértékesebb játékosának (MVP), csapatát pedig bevitte a döntőbe, ahol végül 3-0-s összesítésben alulmaradtak a Monacóval szemben. Jellemző a körülötte lévő felhajtásra, hogy ismert sportolók és zenészek rendre megfordultak a Metropolitans 92 mérkőzésein, csak hogy őt láthassák. A San Antonio általános igazgatójának elmondása szerint már 15 éves korában felfigyeltek rá az NBA-ben.

Kylian Mbappé is szívesen fotózkodott korábban a kosarassal:

A Spurs története során harmadik alkalommal választhatott a draft első helyén, korábban David Robinsont és Tim Duncant szerezte meg így a csapat, mindketten legendákká váltak. Erre utalt a vezetőedző, Gregg Popovich is, aki szerint sokan azt várják majd tőle, ő legyen a következő LeBron James, Kobe Bryant vagy Tim Duncan, de ő legyen csak Victor.

Magyar érintettség is volt a drafton, ugyanis a Charlotte Hornets a második kör első helyén (összességében a 31. helyen) megszerezte James Nnajit.

A nigériai centerről mi magunk is írtunk korábban, ugyanis 14 éves korában, 2018 októberében érkezett Magyarországra és a Rátgéber Akadémián nevelkedett, két év után vitte el Európa egyik legjobb csapata, a Barcelona. Nnaji második otthonaként tekint Magyarországra, és könnyedén magyar válogatott is lehetett volna, 16. születésnapja előtt ugyanis mindenféle megkötés nélkül lehetett volna honosítani. Mivel ez akkor nem történt meg, most már csak külön országok közötti megállapodással és FIBA-engedéllyel lehetne elérni, hogy a 18 éves és 211 centis Nnaji magyar válogatott legyen.

„Keresztény, nigériai családba született, művelt, zongorázni tudó srácról beszélünk, aki hazájában 12 évesen kezdett kosarazni. Egy videó alapján szúrtuk ki, ez alapján igazoltuk le. Pécsi családnál helyeztük el, segítségükkel két év alatt sikeresen adaptálta az európai élethez, kultúrához, étkezéshez szükséges tudást, elkezdett szépen magyarul beszélni. Eközben mi felkészítettük a kosárlabdaéletre, megfelelő mentalitásra neveltük” – jellemezte a játékost a 24.hu-nak Rátgéber László.

James Nnajit egyelőre még szépen építgeti fel a Barcelona, de már ilyen fiatalon is van Euroliga-tapasztalata a spanyol bajnokik mellett. A 31. helyen egyébként a Detroit Pistons választott volna, de a draftjogok csereberéje után Nnaji játékjoga végül a Charlotte-nál kötött ki.

James Naji legszebb megoldásai az elmúlt szezonban:

https://www.youtube.com/watch?v=YPyT6s7DZHQ&ab_channel=NextOnes

Ajánlott videó

Olvasói sztorik