Sport

Fucsovics nagy csatában verte a top30-as riválisát

Fabien Boukla ATPImages / Getty Images
Fabien Boukla ATPImages / Getty Images

Nagy győzelemmel, a világranglistán 29. Denis Shapovalov elleni háromszettes sikerrel kezdte a stuttgarti füves pályás tenisztornát Fucsovics Márton, aki így bejutott a legjobb 16 közé.

A selejtezőből a főtáblára jutott magyar játékos már rögtön az első játékban elvehette volna ellenfele adogatását, volt is két bréklabdája, de egyiket sem tudta kihasználni. A kanadai riválisnak mindössze egy lehetősége adódott az első játszmában brékelni Fucsovicsot, ki is használta azt, aminek köszönhetően 6-3-as előnybe került.

A második szettben Fucsovics 2-2-él fogadóként szerzett előnyt, és mivel nem hibázott a folytatásban adogatóként, így kiegyenlített a nyert szettek tekintetében. A magyar teniszező lendülete kitartott a folytatásra, brékkel kezdett, majd 3-1-es előnyénél is elvette Shapovalov adogatását.

A hajrá aztán túlzottan izgalmas lett.

5-1-es előnyénél ugyanis Fucsovics három mérkőzéslabdát hagyott kihasználatlanul, majd simán elveszítette a saját szervagémjét is, Shapovalov pedig hozta a következő játékot is. Fucsovics Márton így is adogathatott a mérkőzés megnyeréséért, az újabb meccslabdáját pedig már kihasználta.

A mostani győzelmével a jelenleg a világranglista 89. helyén álló Fucsovics a 77. hely környékére jöhet fel.

Stuttgarti tenisztorna, 1. forduló

Fucsovics Márton – Denis Shapovalov (kanadai) 3-6, 6-3, 6-4

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik