Sport

Bánhidi Bence: Amikor a Veszprém átvette a vezetést, kicsit összeomlottunk fejben

Ujvári Sándor / MTI
Ujvári Sándor / MTI

Ilic Zoran, a Veszprém magyar válogatott jobbátlövője szerint jobban akarták a bajnoki címet, mint a Szeged, ez is hozzájárult, hogy négy év után ismét a bakonyiak lettek a szezon legjobbjai a férfi kézilabda NB I-ben.

„A pénteki vesztes meccsből nagyon sokat tanultunk. Hétfőn megmutattuk, hogy jobban akarunk, és ma is megmutattuk, hogy mi akarjuk jobban a bajnoki címet” – nyilatkozta az MTI-nek a lefújás és az ünneplés után, pénteken késő este Ilic Zoran.

A finálé első és második meccsén hazai siker született: június 2-án a Szeged 31-25-re, hétfőn a Veszprém 34-27-re nyert. A harmadik, utolsó találkozón a dunántúliak pénteken 31-27-re győztek, így az ő 2-1-es sikerükkel zárult a párharc.

Voltak nehéz időszakok a meccsen, de ezeket meg tudtuk oldani. Vladimir Cupara védéseinek és a jó védekezésnek köszönhetően megfordítottuk a mérkőzést. Nagyon jó érzés magyar bajnokként távozni

– fogalmazott Ilic.

Hozzátette, szerinte a második félidőben a Szeged némileg elfáradt, apró hibákat követett el, és ezeket is ki tudták használni. Bodó Richárd például lövéseket rontott, ezekből könnyű gólokat lőttek a vendégek, ez fordította át a meccset.

A házigazdák a második félidő elején már négy góllal vezettek, 15 perccel később viszont már a vendégek voltak négytalálatos előnyben.

Ilicnek a döntő első meccsén kapura lövése sem volt, a második találkozón viszont abszolút nyerőembernek bizonyult, hiszen mind a hét kísérlete eredményes volt, a harmadik mérkőzésen pedig egyszer talált be. Mint elmondta, nagyon sokat dolgozott azon, hogy ilyen szintre felépítse magát. Plusz erőt és önbizalmat adott neki, hogy José María (Chema) Rodríguez Vaquero szövetségi kapitány megbízott benne, kivitte a januári világbajnokságra, és a fontos összecsapásokon is játékperceket kapott.

A klubcsapatában az egyiptomi Omar Jahja súlyos térdsérülése miatt hónapokig nem volt rajta kívül másik jobbátlövő, hiszen a francia Nedim Remili későn érkezett, és a Bajnokok Ligája-csoportmeccseken nem játszhatott.

„Ezt próbáltam kihasználni és felépíteni magamat, ennek köszönhetően a vezetőedzőnk megbízott bennem, ezért kaptam ennyi játéklehetőséget a döntőben” – magyarázta a 21 éves, 13-szoros válogatott Ilic.

Februárban derült ki, hogy a jobbátlövő távozik Veszprémből és a német élvonalbeli HSV Hamburg csapatához igazol.

A bajnoki cím megnyerése után elmondta, egy picit sajnálja, de érzése szerint jó úton halad, és még többet kell fejlődnie.

„Jövőre nem kapnék ennyi játékpercet, ezért a karrierem szempontjából muszáj volt úgy döntenem, hogy elmegyek egy jó csapatba, ahol biztos játékperceket kapok. Hamburg ilyen szempontból megfelelő lesz. Nagyon várom, szerintem ott minden meccs ilyen lesz, és biztosan sokat fogok fejlődni”.

A szegedi Bodó Richárd emlékeztetett a hétfői mérkőzés utáni nyilatkozatára, amelyben elmondta, hogy harminc, negyven vagy ötven perc nem lesz elég pénteken, mert a Veszprém ellen csak folyamatos jó játékkal lehet nyerni, ennek ellenére megint volt egy holtpontjuk.

„Mindegy, hogy ki hibázott, hogy támadásban vagy védekezésben rontottunk. A Veszprém kihasználta, és ennek köszönhetően nyerni tudott. Nagyon rosszul kezdtünk, utána szinte sort cseréltünk, vissza tudtunk jönni, majd jött a második félidő eleje. Néggyel is vezettünk, aztán jöttek a hibák, amitől a Veszprém lendületbe került” – magyarázta a válogatott balátlövő.

Hozzátette, a második felvonásban próbálkoztak a létszámfölényes támadójátékkal, de talán hamarabb kellett volna hozzányúlni, másrészt egy-két eladott labda miatt nem jártak sikerrel.

Bánhidi Bence szerint ezúttal egyik csapat sem produkált újdonságokat, bár mindkét részről voltak apróságok. Hozzátette, ameddig négy góllal vezettek, jól működött minden, a kezükben volt a mérkőzés, de belevitték magukat butaságokba, kidobálták a labdát a lelátóra, belehergelték magukat abba, hogy hirtelen legyen öt-hat találat a különbség, de ez nem jött össze.

Amikor a Veszprém átvette a vezetést, egy kicsit összeomlottunk fejben, nem úgy jöttek a lövések, belehibáztunk, futottunk az eredmény után és ez nagyon sokat kivett belőlünk

– vélekedett a válogatott beálló.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik