Sport

Egyenlített a Veszprém, Szegeden dől el, ki nyeri a kézilabdadöntőt

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

A Telekom-Veszprém 34-27-re győzött az OTP-Bank Pick Szeged ellen férfi kézilabda döntő második mérkőzésén, ezzel kiegyenlített a párharcban.

A hazaiaktól Omar Jahja, a vendégek keretéből Bogdan Radivojevic, Sebastian Frimmel és Luka Stepancic hiányzott.

Az első meccsen a Veszprém csak egyszer vezetett (2-1), most viszont a hatodik percben már 5-2-es előnyben volt, ekkor Juan Carlos Pastor szegedi vezetőedző időt kért. Rendkívül elszántan játszottak, és eleinte hatékonyabban védekeztek a Magyar Kupa-győztes bakonyiak, ellenfelük azonban előbb szívósan tapadt rájuk, majd háromgólos hátrányból is vissza tudott kapaszkodni.

A 28. percben egyenlített a Szeged, a szünetben pedig 18-17-re vezetett a hazai csapat.

A második félidő elején is rendre előrébb járt egy-két góllal a Veszprém. Továbbra is nagyon kicsi volt a különbség a csapatok között, de néhány kulcsfontosságú pillanatban a házigazdák pontosabban támadtak és jobban védekeztek, majd a meccs kétharmadánál első alkalommal vezettek négy találattal. Vladimir Cupara a bravúros védések mellett egy góllal is segítette csapatát, és amikor csapata a 46. percben már 26-20-as előnyben volt, eldőlt a mérkőzés.

A hazaiak a hátralévő időben is bizonyították, hogy a pénteki vesztes meccs után nagyon összekapták magukat, hiszen a hajrában is rendkívül összeszedetten, fegyelmezetten, ugyanakkor lelkesen játszottak, és végig vezetve, a különbséget tovább növelve győzték le legnagyobb hazai riválisukat.

Bjarki Már Elísson kilenc, a magyar válogatott Ilic Zoran hét, Dragan Pechmalbec hat góllal, Cupara kilenc védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Alexander Blonz hatszor talált be, Mikler Roland hét lövést védett.

A két csapat 190. egymás elleni mérkőzésén 54 szegedi siker és hét döntetlen mellett ez volt a 129. veszprémi győzelem. Az első meccset pénteken 31-25-re nyerte meg hazai pályán az alapszakaszgyőztes Szeged,

a párharc harmadik, utolsó mérkőzését pedig pénteken 20.30-tól rendezik ugyancsak Szegeden.

A lefújás után Juan Carlos Pastor szegedi vezetőedző kiemelte, megérdemelten győzött a Veszprém. Hozzátette, csapatának sok problémája volt, az első félidőben a védekezése nem állt össze, de még tudták tartani a tempót, a szünet után viszont sok hibát követtek el, ezért korán eldőlt a találkozó.

„Hasonló volt a forgatókönyv, mint Szegeden, csak fordított szereposztásban. Most pihenünk, rehabilitálunk és készülünk, várjuk a mindent eldöntő pénteki találkozót” – nyilatkozta.

Momir Ilic, a Veszprém szakvezetője úgy fogalmazott, nagyon jó mérkőzést játszottak, Vladimir Cupara a huszadik perctől fantasztikusan védett, nagyban hozzájárult a győzelemhez. Hangsúlyozta, egyetért Pastorral, hogy hasonló mérkőzés volt, mint a finálé első felvonás.

Ezúttal mi tudtunk nyerni, megérdemeltük a sikert. A harmadik találkozó is nagyon kemény lesz, de ez így van rendjén, hiszen a tét a magyar bajnoki cím

Eredmény, döntő, 2. mérkőzés:

Telekom Veszprém – OTP Bank-Pick Szeged 34-27 (18-17)
lövések/gólok: 46/34, illetve 44/27
gólok hétméteresből: 6/6, illetve 6/5
kiállítások: 10, illetve 10 perc
Az egyik csapat második győzelméig tartó párharc állása: 1-1.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik