Sport

Nem volt olyan állapotban, hogy segíthessenek neki, ezért mentek el Suhajda Szilárd mellett

Facebook / Suhajda Szilárd
Facebook / Suhajda Szilárd

Május 26-án hajnalban elindult a mentőcsapat Suhajda Szilárdért. A magyar hegymászó külső segítség, azaz mesterséges oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül indult el a Mount Everest csúcsára, amit a tervek szerint szerdán ért volna el, ám a csúcstól nem messze nyoma veszett. Háttércsapata csütörtökön közölte, hogy az egyik expedíció tagjai látták őt bő 50 méterrel a csúcs alatt, mutatott életjeleket, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta. Amikor ez a csoport leért a hegyről, akkor tájékoztattak arról, hogy látták a magyar hegymászót és ezt követően kezdődött el a mentőcsapat szervezése.

„A realitást nézve már nagyon kis esélye van annak, hogy Szilárdot életben találják abban a magasságban, azonban én teljes mértékig bízom Szilárdban és hiszek a csodákban” – idézte a közlemény Suhajda feleségét, Legindi Tímeát.

Sokakban merült fel a kérdés, hogy ha látták Suhajda Szilárdot, akkor miért nem segítettek a bajba jutott hegymászónak, elsősorban a serpák. Erre Pintér László hegymászó, szakíró adta meg a választ a TV2 Mokka c. műsorában, azt mondta ugyanis:

Nem volt olyan állapotban, hogy tudjanak segíteni neki. Ők a saját klienseikkel törődve, az ő életükért felelve lejöttek a hegyről.

A Telexnek Nedeczky Júlia hegymászó azt mondta, nyolcezer méter felett már más világ van, az emberek nem úgy működnek, mint alacsonyabb magasságon. Épp ezért extrém ritka az is, hogy egy másik mászócsapat mentsen le egy magatehetetlen embert. Egy ilyen mentéshez sokan kellenek, külön erre a célra összeállt mentőcsapatot igényel – egy ilyen indult el Suhajda Szilárdért, három világklasszis serpa alkotja.

„Ki kell mondani, hogy ez a mentés illetve keresés, ami Szilárdért elindult, túlnyomórészt inkább keresés. Ezt érdemes beismerni. Nagyon kis esély van rá, hogy életben van. Én személy szerint még nem találtam rá precedenst, hogy valaki ebben a magasságban ilyen hosszú ideig túlélt volna” – ezt már Klein Dávid mondta a hirado.hu-nak.

Pintér László a Mokkában a mentés kapcsán megjegyezte, bíznak abban, hogy a mentőcsapat eljut Suhajda Szilárdhoz, de türelmesnek kell lenni, 12-15 órát is igénybe vehet az expedíció, és az is lehet, hogy csak szombaton érkeznek majd hírek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik