A válogatott – amely a 15. helyen végzett és így búcsúzott a most zajló tamperei-rigai világbajnokságon – a világranglistás helyezése alapján már a kvalifikáció első körében érdekelt, ugyanakkor ott az érintettek között a legelőkelőbb helyen jegyzik, ezért házigazda lehet. A négycsapatos torna győztese jut a második körbe, és onnan lehet majd kijutni a 2026-os milánói olimpiára.
A nemzetközi szövetség (IIHF) pénteki, tamperei közgyűlésén résztvevő Sipos Levente, az MJSZ főtitkára az MTI érdeklődésére elmondta, hogy amennyiben valóban a magyar válogatott lesz a selejtezős csoportjában a legelőkelőbb helyen kiemelt, és ezáltal automatikusan rendező lehet, úgy meg kívánják rendezni februárban a négyes tornát. Egyelőre Japán és Litvánia számít ellenfélnek.
Sipos Levente hozzátette, a megszokott és ismert helyszínek mellett logikusnak tűnhet a székesfehérvári Alba Aréna, amely a tervek szerint év végére készül el, és hatezer néző befogadására lesz alkalmas.
A női selejtezőkről egyelőre nincs döntés, mert a divízió I/A-s tornát csak augusztusban rendezik a kínai Sencsenben. Amennyiben a kínai válogatott nem jut fel az élvonalba, akkor a 2024-es divízió I/A vb-nek is Kína ad otthont, és oda kell utaznia az élvonaltól idén búcsúzott magyar női válogatottnak. Kínai feljutás esetén még nincs kijelölt helyszíne a divízió I/A-nak.
A női csapat ugyanakkor világranglistás helye alapján csak az olimpiai selejtező utolsó körében lesz érdekelt, 2025-ben.
A 2024-es elit-vb-nek Prága és Ostrava, a 2025-ösnek Stockholm és a dániai Herning, a 2026-osnek pedig Zürich és Fribourg ad otthont. A 2027-es vb helyszínének szavazásán a németek 102:34-es arányban legyőzték a kazahokat, így a négy év múlva esedékes tornának Mannheim és Düsseldorf lesz a házigazdája.