Sport

„Még nincs meg a bennmaradás, amiért jöttünk” – nem örül felhőtlenül a hokiválogatott

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI
Keserédes sikerként jellemezték a magyar játékosok, hogy csak hosszabbítás után győzték le 3-2-re a francia válogatottat a jégkorong-világbajnokság 3. fordulójának keddi játéknapján, Tamperében.

Kevin Constantine szövetségi kapitány szerint az elitben az dönt, hogy melyik csapatnak jobb az emberelőny-kihasználása, illetve emberhátrány-kivédekezése, kinek van jobb lövése, és ezekben mindenképpen fejlődnie kell együttesének, mert a mostani diadalban több volt.

„Persze, jó nyerni, főleg ezen a szinten, ám ha belőttük volna valamelyik emberelőnyünket, különösen a kettős fórt, vagy kivédekeztük volna a hátrányunkat, akkor már hatvan perc alatt lezárhattuk volna az összecsapást. Mindenképpen változtatnunk kell ezen a mentalitáson, mert vár még ránk több meccs itt Tamperében” – mondta az MTI-nek az amerikai kapitány.

Több lövésre lesz szükség, több agresszivitásra, több olyan lövésre, amit nem lát az ellenfelek kapusa. A mi kapusteljesítményünkkel elégedett vagyok, és azzal is, hogy a bekapott gólok után kétszer is gyorsan egyenlítettünk.

Hári János kiemelte, az volt a fontos, hogy most, a franciák ellen játszanak jól.

„Most több gólt is lőttünk, mégis csalódott vagyok, mert három pontot érően tudtunk volna nyerni. A saját játékunkkal törődtünk, és látjuk, hogy képesek vagyunk nyerni nálunk magasabban jegyzett csapat ellen” – tette hozzá az egy asszisztot jegyző Hári.

Sebők Balázs szerint keserű érzés, hogy úgy nyertek, volt ebben több is, nem két, hanem három pont.

„Mennünk kell tovább, mert ez a siker nem elég a bennmaradáshoz. Sokkal több korongot kell kapura tennünk, a mai még mindig kevés, 21 kapura lövésünk egy hosszabbításos meccsen. Ezen kívül az emberelőnyben is jelentősen kell fejlődnünk. Profik vagyunk, a lejátszott meccsek már a múlt, az osztrákok ellen kell kivívni a bennmaradást, és erre képesek vagyunk” – mondta az MTI-nek a két gólpasszt adó csatár.

A 26 lövést hárító Bálizs Bence a 2012-es ljubljanai divízió I/A tornán nyert ezt megelőzően utoljára vb-meccset, és ez volt pályafutása első elites diadala.

„Megdolgoztunk a mai sikerért. Sokat beszélgettünk a hátvédekkel, miként tudnak úgy helyezkedni, hogy lássam a lövéseket. Jól együtt tudunk dolgozni, és sokat segítenek a többiek. Nagyon örülök a győzelemnek, de még nem végeztünk!”

A tornán eddig két gólt szerző Sofron István szintén csalódottságának adott hangot, mert nem sikerült a terv, a három pont megszerzése, így minden bizonnyal az osztrákok ellen, hétfőn kell megszerezni azokat a pontokat, amivel benn lehet maradni az eltiben.

Keserédes a boldogságom, szerettünk volna hatvan perc alatt győzni, ez nem sikerült. Így meg kell mutatnunk az osztrák ellen is, hogy itt a helyünk. Az első lépcsőfokot megtettük

– mondta Sofron.

A győztes gólt szerző Bartalis István is kiemelte, nem tud igazán örülni a két pontnak.

„Tudunk ennél is jobban játszani, vannak dolgok, amin javítanunk kell. Most kicsit örülünk a győzelemnek, azonban még nincs vége a vb-nek, nincs meg a bennmaradás, amiért jöttünk” – mondta az MTI-nek a fehérvári támadó.

Kapcsolódó
Hosszabbításban szerezte meg első győzelmét a hokiválogatott a vébén
Kétszer is egyenlíteni tudott a magyar válogatott, majd a ráadásban a győzelmet is megszerezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik