Sport

33 éves korában meghalt a Dunaújváros és a Fradi egykori jégkorongozója, Győri Tamás

24.hu
24.hu
Súlyos betegségben, 33 éves korában meghalt Győri Tamás az Angels NJSE női jégkorongcsapatának vezetőedzője, a Dunaferr és a DAB korábbi játékosa.

„Győri Tamás 2007-ben, mindössze 17 évesen mutatkozott be a felnőtt mezőnyben és egészen 2012-ig szülővárosában játszott. A Dunaújvárosi Acélbikákkal egy MOL Liga-elsőséget ünnepelhetett, de tagja volt az osztrák Nationalligában szereplő gárdának is. A hazai évek után három szezonon keresztül erősítette a Ferencváros együttesét, ahol egy térdsérülést követően felhagyott a profi sporttal” – írta közösségi oldalán az Angels Jégkorong Sportegyesület.

Ezt követően még a szerb bajnokságban szereplő Tisza Volánban és az Acélbikák OB II-es csapatában húzott korcsolyát. 2020-ban a WORM Angels frissen alakult csapatában lépett újra jégre a második vonalban.

Ezzel párhuzamosan az utánpótlásban is szerepet vállalt. A Dunaújvárosi Acélbikák együttesénél több korosztály mellett dolgozott, továbbá 2016-tól az Angels NJSE együttesében lett vezetőedző, ahol a lányok fejlődéséért tett rengeteget. Irányítása alatt a 2021-2022-es szezonban bronzérmet szereztek tanítványai a női U25/B bajnokságban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik