Sport

Varga Ádám legyőzte az olimpiai bajnok Kopasz Bálintot a szegedi világkupán

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A magyar versenyzők négy érmet, egy-egy aranyat és ezüstöt, valamint két bronzot szereztek a szombati döntőkben a szegedi kajak-kenu világkupán.

A férfi kajakosok és a női kenusok 1000 méter egyes számában két-két hazai versenyző is a dobogóra állhatott: előbbi számban Varga Ádám nyert, Kopasz Bálint pedig harmadik lett, míg a nőknél Kisbán Zsófia másodikként, Csorba Zsófia harmadikként zárt.

A verseny második döntős napján a nyolc finálé közül hatban, az olimpia műsorán is szereplő négy szám (férfi K-1 és C-1 1000 méter, valamint női K-1 és C-2 500 méter) közül háromban voltak érdekeltek a hazai versenyzők.

A királyszámban, kajak egyes 1000 méteren két magyarnak is szurkolhatott a Maty-ér közönsége: az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédő Kopasz Bálint a számára viszonylag szokatlan 9-es pályán lapátolt, a Tokióban mögötte második Varga Ádám pedig a 3-asra kapott besorolást a nagyon erős döntőben.

A mezőnyben ott volt a két éve ötkarikás bronzérmes portugál Fernando Pimenta, a párosban olimpiai aranyérmes Thomas Green és a dánok világbajnoka, Rene Holten Poulsen is.

A legjobban Pimenta kezdett, de féltávnál már a KSI 23 éves kajakosa, Varga állt az élen, aki végig bírta a saját maga által diktált tempót és nagy fölénnyel győzött. Kopasz szinte végig a harmadik helyen lapátolt, és ezt a pozíciót meg is tartotta a célig.

A két magyar között Pimenta jött be másodikként. Női C-1 1000 méteren hét induló volt, köztük ugyancsak két magyar. Csorba Zsófia és Kisbán Zsófia már a rajttól ellépett a mezőnytől a kazah Marija Brovkova társaságában, és végül ők hárman egymás között döntötték el a dobogós helyek sorsát. Kisbán a végén nagyot hajrázott, de az élen haladó kazahot már nem sikerült befognia, másodikként ért be és Csorba lett a harmadik.

A női kenusok páros olimpiai számában, 500 méteren hatalmas csatát láthattak a szurkolók. A tavaly világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes Bragato Giada, Nagy Bianka kettős a gyenge rajt után a táv második felében óriásit küzdött, sokáig úgy tűnt, sikerül felérniük a dobogóra, de végül néhány centivel, 25 századmásodperccel lemaradtak az éremről. A győzelmet az olimpiai címvédő kínai Hszü Si-hsziao, Szun Meng-ja duó szerezte meg a spanyolok és a kanadaiak előtt.

A szintén kenus Adolf Balázs az ötödik helyen jött be 1000 egyesben, míg férfi K-1 200 méteren Birkás Balázs hatodikként zárt az erős mezőnyben. Kenu kettes 1000 méteren a fiatal Rumi Gergő és Molnár Csanád a nyolcadik helyet szerezte meg. Bakó Olga betegség miatt nem tudott elindulni K-1 1000 méteren, ahol a spanyol Isabel Contreras végzett az élen. Női K-1 500-on az ötszörös olimpiai és tizenkétszeres világbajnok új-zélandi Lisa Carrington ünnepelhetett.

A szombati para döntőkben, 200 méteren három érmet szereztek a hazai versenyzők: VL2-ben Juhász Tamás második, Suba Róbert harmadik, KL2-ben Varga Katalin szintén harmadik lett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik