Sport

Meghalt a Fehérvárral bajnok amerikai kosaras

56 éves korában meghalt Lance Blanks, korábbi kosárlabdázó, aki aztán játékos-megfigyelőként, valamint általános igazgatóként is dolgozott, 2020-tól szerdán bekövetkezett haláláig televíziós szakértő volt.

Az 1985-ben az év texasi középiskolás kosarasának választott Blanks az egyetemi évei alatt a Virginia és a Texas Longhorns csapatát erősítette, majd 1990-ben az első kör 26. helyén ledraftolta őt a Detroit Pistons. Az irányító összesen három szezont húzott le az NBA-ben (a Pistons mellett a Minnesota Timberwolvesban is játszott), 1994-ben pedig Európába igazolt.

Egy németországi idényt követően lett az Albacomp kosarasa, amellyel 1998-ban bajnoki címet nyert. Azóta is az egyik legjobb fehérvári, sőt NB I-esd légiósként emlegetik.

„Az a csapat az egyik legjobb volt, amelyben pályafutásom során játszottam. A játékosok nem voltak önzők, mindenki tisztában volt a képességeivel és a feladatával. Nagyon jó kosarasok játszottak akkor itt, Kornél, Roli, Matifu, minden pozícióban megvoltak a megfelelő emberek… Voltak jó dobóink és jól passzoló játékosaink, a padról is minőségi cserék jöttek” – emlékezett vissza egy korábbi interjúban fehérvári éveiben, és megjegyezte, ragadt rá pár magyar szó is az itt töltött évei alatt.

Utána a ciprusi Keravnosz csapatához igazolt, ahol szintén bajnok lett, majd 1999-ben lezárta játékos-pályafutását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik