Sport

86 évesen léphet jégre a magyar válogatottban a legendás műsorvezető

Nagy Lajos / MTI
Nagy Lajos / MTI

„Szeretnék minden idők legidősebb játékosaként jégre lépni a vébén. Ez az álmom, mindössze egy akadálya van csak. A világbajnokságra 25 játékost lehet nevezni, ha ebből én egy vagyok, akkor valakinek itthon kell maradni. Ezt nem vállalhatom magamra” – nyilatkozta tavaly decemberben Egri János a Story magazinnak.

Az álom azonban beteljesülhet, az 1936-os születésű egykori kiváló kvízműsor-vezető a Magyar Jégkorong Szövetség jóvoltából ott lehet a következő válogatott mérkőzéseknél a keretben. Magyarország a vb-felkészülés jegyében május 3-án és 4-én Szlovénia, május 9-én Kanada ellen lép pályára.

Kicsit izgulok, afféle meccsláz dolgozik bennem. Pedig én csak amolyan epizodista leszek. De régi álmom válik valóra, hogy újra címeres mezt húzhatok.

A hatvanas évek elején néhány mérkőzésen játszhattam a magyar válogatottban, ám a sportkarrier helyett a televíziózás lett az én utam. A hokit azonban soha nem hagytam abba. Most is heti rendszerességgel jégen vagyok, baráti társasággal ütjük a korongot, és akkor sem hagyjuk ki a tréninget, ha ketten vagyunk. Olyankor passzolgatunk” – mondta Egri János a Blikknek.

A szövetségtől kapott tájékoztatás szerint a népszerű televízióst a bemelegítésnél láthatja majd a jégen a közönség – azt nem merik megkockáztatni, hogy meccs közben a jégkorongban elkerülhetetlen ütközésnél megsérüljön.

Egri János villamosmérnökként végzett, de a sport tette ki az élete korai szakaszát, hiszen 1955 és 1971 között az OB I-ben jégkorongozott. Egy ideig bedolgozott a Magyar Televízió sportszerkesztőségének, majd 1972-től 25 éven át olyan legendás vetélkedőket vezetett, mint a Játék a betűkkel, az Elmebajnokság, az Egy szó, mint száz vagy a Kérdezzǃ Felelek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik