Az emberből tolultak elő az emlékek, amikor útnak indult a Ferencváros népligeti sportközpontjába. Már a 99-es busz válogatott úri közönsége is megadta azt a kezdő érzelemlöketet, ami 20–30 éve jellemezte a környéket, azt, ahogy a Vajda Péter utcai sorompótól a legendás faházig besétált anno, hogy megnézze a Fradi női kézilabdacsapatát.
Csak akkor ébresztette fel a rideg valóság, amikor a bejáratnál egy tanácstalan portásba botlott, és fennakadt a kártyákkal működő forgókapun – de egy telefon, és Farkas Ágnes neve minden ajtót kinyitott.
A hotelben aztán kisebb csődület fogadta: kiderült, az FTC Baráti Kör nem csupán a korszakos klasszist hívta meg 50. születésnapja alkalmából, de ott volt a kis aulában Détári Lajos, a világválogatott labdarúgó, a klub egykori játékosa és edzője is, aki hétfőn volt 60 éves.
„Gyertek, hogy legyünk legalább öten” – invitált bennünket egy hete Farkas, akit a helyszínen meglephetett a tumultus. A délutánt ugyanis a Baráti Kör közgyűlése vezette fel, és ha már ott volt a sok ember, miért ne várta volna meg a legendákat.
Ha eltekintünk attól a kis egyet nem értéstől, amely az egykori 76-szoros válogatott védő, Bálint László, a Baráti Kör elnöke, illetve Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke felvezető beszédét jellemezte (előbbi bejelentette, hogy legközelebb Telek András, egykori válogatott futballista lesz a vendég, utóbbi szerint viszont a klub hagyományait és sikereit látva kevésbé kellene futballcentrikusnak lennie), hangulatos, kötetlen beszélgetés alakult ki.
Elsőként Nyíri Zoltán adta át az ajándékokat a két ünnepeltnek, és mindegyikükről ejtett néhány szót.
Ez a csapat volt a szívem csücske, nagy megtiszteltetés számomra, hogy én adhatom át az ajándékot Áginak
– tett vallomást a kilencvenes évek legendás ferencvárosi kézilabdázójának, majd kijelentette, személyes sikerének tulajdonítja, hogy Détári a Fradinál dolgozhatott.
„Nagyon nehéz helyzetben érkezett 2011-ben, a Fradi hét forduló után két ponttal állt, de vele sorozatban hat győzelmet aratott” – idézte fel az emlékeket.
Détári: Nekem nem kell menedzser
Felkészült moderátor híján az esemény innentől kezdve kissé eklektikussá vált, a résztvevők sok mindennel kapcsolatosan kérdezték a résztvevőket, Détári Lajos pedig kifejezetten lubickolt abban a pillanatnyi reflektorfényben, amely az elmúlt időszakban elkerülte.
„Nagyon meghatódtam, amikor a Ferencvárostól felhívtak, hogy megemlékeznének a 60. születésnapomról. Mert mások ezt nem tették meg. „2013 óta semmi feladatom a futballban, ugyan volt másfél év fellángolás, de a Détári-focisulinak keresztbe tett a Covid. Hogy miért nem dolgozom a futballban tíz éve? Mert senki sem keresett. Ha olyan feladat lenne, ami tetszene, elvállalnám – legyen az BLASZ I vagy NB III.
Nekem nem kell menedzser, bárki felhívhat. Készen állok a visszatérésre
– jelentette ki.
Arra a felvetésre, hogy az ő generációja miért nem kapott nagyobb lehetőséget, azt felelte – Bálint Lászlóra pillantva, aki 1979-ben az első, hivatalosan külföldre szerződött magyar labdarúgó lehetett –, hogy többet várt ő is ettől.
„Azt mondták, majd mi kimegyünk Nyugatra, megnézzük az edzésmódszereket, tanulunk, aztán hazajövünk és alkalmazzuk. Ebből semmi sem valósult meg. Egyszer Csányi Sándor, az MLSZ jelenlegi elnöke odajött hozzám, és azt mondta, Berzi Sanyi beszélni akar majd velem, mert találtak egy megfelelő feladatot a számomra. Valóban, Berzi jött is, kérdezte, hogy beszéltem-e Csányival. Mondtam, igen. »Rendben, akkor majd kereslek ez ügyben« – na, ennek már hat éve. Én várom a hívást.”
Megkérdezték tőle, kártyázik-e még, mire csodálkozva nemmel válaszolt, de értve a célzást felelevenített egy anekdotát. „Volt egy újságíró, aki a sajtótájékoztatókon soha semmit sem kérdezett. De amint vége volt az eseménynek, odasodródott mellém, és próbálkozott. Mondtam neki, ez így nem oké, de akkor most még egyszer, utoljára válaszolok. Akkoriban sok szöglet- és szabadrúgás-variáció után szerzett gólt a Fradi, és megkérdezte tőlem, szoktunk-e gyakorolni. Erre feleltem azt, hogy nem. Mi inkább kártyázunk. Ilyen hülye kérdést…”
Szóba került a mexikói világbajnokság is, de kivételesen nem a szovjetek elleni 6-0-s irapuatói KO-vereség, hanem a Kanada elleni találata kapcsán.
Azt szoktam mondani, nehogy úgy haljak már meg, hogy enyém az utolsó magyar vb-gól!
– jegyezte meg.
Frankfurtban nem felejtették el, hétfőn is beszélt az egyik volt csapattársával, és a Frankfurt-múzeum igazgatójával is készült anyag, amelyben róla nyilatkozott. „Abban maradtunk, hogyha a csapat bejut a Német Kupa döntőjébe, azon én is ott leszek.”
Közben Nyíri magához ragadva a szót ezt ecsetelte, hogy ő nem MLSZ-alkalmazott, nem kérheti fel Dömét semmire, nem az ő dolga. De az elképzelhetetlen, hogy egy Détárinak nincsen helye a magyar labdarúgásban, és nem hasznosítják a benne rejlő tudást.
A Honvédban már mindenféle edző járt, olasz, horvát, skót. Két embert nem kerestek: Bozsik Pétert, akinek édesapjáról nevezték el a stadiont, és Détári Lajost
– mondta. Arról nem ejtett szót, hogy a Fraditól miért nem jött még bármilyen felkérés.
Akit Vasban is megtalált a sport
Hogy az eseményt valóban inkább Farkas Ágnesnek tervezték, az bizonyította, hogy meghívást kapott egykori klub- és válogatottbeli társa, a klasszis beállós, Pádár Ildikó, illetve a sikeredző Németh András is. Ági addigra már túl volt az első sokkon, amelyet egy 15–20 fős gyáli különítmény okozott: egykori lelkes szurkolói csak az ő kedvéért érkeztek – énekeltek, ajándékokat hoztak.
Az Európa-bajnok, egyszeres olimpiai és kétszeres világbajnoki ezüstérmes, BL-döntős átlövő arról mesélt, amit korábban a 24.hu-nak adott interjújában is elmondott, hogy nem szakad el teljesen a kézilabdától, számára az a fő feladat, hogy minden gyerek kezébe kézilabdát adjon, és jelenleg a Vas megyei szövetség munkáját segíti.
Hozzátette, az aktív pályafutása befejezése után elege lett a fővárosi nyüzsgésből, így került Kőszegre. Edző sohasem akart lenni, bár dolgozott gyerekekkel, akik mindig sok csodát adtak neki, ám nyugalomra vágyott.
„Kőszegre sem ismeretlenként toppantam be, azért a magyar válogatott játszott a nyugati végeken, az 1995-ös világbajnokságon pedig voltak meccsek Győrben és Bécsújhelyen is. De például Kőszegen a 60–70-es években volt legutóbb komolyabb kézilabda, Vasban inkább a kosárlabda felé fordultak. De engem itt is megtalált a sport.”
A Fradi utánpótlásában dolgozó Pádárra utalva annyit mondott:
Vannak kortársaim, akik a gyerekeket hajtják, én inkább a szülőket, hogy hozzák őket kézilabdázni.
A munkát felváltotta a pihenés
Németh András sem maradhatott ki a kérdések özönéből, a 70. életévében járó egykori edző és szövetségi kapitány is csak szépeket mesélhetett arról a kilencvenes évek közepén összeverődött társaságról, amely felért a csúcsra.
„Mit szólok ahhoz, hogy a kilencvenes években egy ilyen garnitúra összejött a Fradinál? Vannak véletlenek. Egy 12. helyen végzett csapatot vettem át, az Építők akkor robbant szét, akadt olyan játékos, Kökény Bea, aki akkor már jött, volt olyan, aki egy év Spartacus-kitérővel választott bennünket” – mondta Németh, mire Farkas Ágnes jelezte, ha valaki nem tudná, utóbbi esetben róla volt szó.
„Majdnem bajnokok lettünk, de a második helyet sorozatban négy aranyérem követte. Ez volt életem legszebb szakasza. De azért volt könnyebb dolgom is, mint Farkas Ágnessel dolgozni.”
Egy kérdésére elmondta, nagyon szomorú a mai magyar kézilabda miatt. „Nagyon nagy a baj. Azt látom, hogy a mai játékosok 20–30 százalékkal kevesebbet dolgoznak – mind minőségben, mint mennyiségben –, mint 15 évvel ezelőtt. Ezek után a válogatott mitől lenne más? A munkát felváltotta a pihenés. Az biztos, hogy akkoriban az én játékosaim sohasem mondhatták azt, amit manapság szoktam olvasni, hogy rápihentünk egy mérkőzésre.”
Így változott meg egy gyáli óvoda élete
A bő másfél órás ankét után Farkast még egy meglepetés várta: egy gyönyörű torna, amelyet a leglelkesebb rajongói ajándékoztak neki – virágok és Szász Endre-porcelánkészlet mellett.
„1993-ban kezdtük el építeni a gyáli magánóvodánkat, amelyet 1995-ben nyitottunk meg. Csípőficammal születtem, közöm sem volt a kézilabdához. Aztán ’95 decemberében az osztrák-magyar kézilabda-világbajnokság során megláttam a tévében a magyar válogatott bemelegítését a Republic „Szállj el, kismadár!” zenéjére. Akkor láttam életemben először Ágit, aki nagy hatást gyakorolt rám. Eldöntöttem, addig megyek, amíg ezzel az emberrel nem találkozom” – mesélte a 24.hu-nak Nagy Jánosné, Julika, aki sokadmagával érkezett a Népligetbe.
Mint kiderült, mindegyikük kötődik az ünnepelthez.
„A 2000-es olimpia után a kolléganőmmel úgy döntöttünk, elmegyünk egy meccsére. Megtudakoltuk, hogy a koalamaci a kedvence, vittünk egy sárga rózsacsokrot, majd a portán jeleztük, hogy mi Farkas Ágival szeretnénk beszélni. A kolléganőm azt mondta, ő meg nem szólal, nekem a torkomban dobogott a szívem. Aztán megláttam Ágit, jött velem szembe, és átvillant az agyamon, »úristen, itt ez a nagy ember, mit mondok én neki?« Elmeséltem, honnan jöttem, és hogy a szülőkkel szeretnénk meghívni az óvodába. Erre bement az öltözőbe, letette az ajándékot, és kijött egy kis papírdarabkával, amire felírta a telefonszámát. A nagy találkozás összejött, a gyerekek versekkel, énekekkel készültek, csináltattunk egyforma pólót és egy hidegtálas vacsorát, ő pedig tartott nekünk egy olimpiai beszámolót. Évekkel később megkérdeztem tőle, hogy minden szurkolónak megadja a telefonszámát. Azt felelte, nem, de tudta, hogy bennünk nem csalódhat.”
A mostani társaságot azok a szülők alkották, akiknek a gyerekei akkor az óvodába jártak.
Julika azóta tartja a kapcsolatot Farkassal, aki olykor megfordul nála ovis rendezvényeken vagy gyereknapon.
