Sport

Egy honosított orosz Eb-bronzot nyert, egy másik Eb-érmesünk bolgár lesz

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Miközben a magyar birkózó-válogatottban több honosított orosz is szerepel – akik közül Bajcajev Vlagyiszlav bronzérmet nyert a szabadfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon - akad olyan sportoló, aki éppen most gondolkodik a váltáson. Németh Zsanett ugyanis minden bizonnyal távozik, és bolgár színekben folytatja pályafutását.

A Metropol információja szerint a 2017-es újvidéki Eb-n ezüst-, rá két évre Bukarestben bronzérmet szerzett nyert 29 éves sportoló országot vált, és bolgár színekben folytatja.

A korábbi kadett-világbajnok és kétszeres U23-as Európa-bajnok sportoló a lapnak megerősítette mindezt, a magyar szövetségnek is jelezte elhatározását, azonban döntését nem indokolta.

Ami a mostani Eb-t illeti, a tavalyi második Bajcajev hétfőn a lengyel Zbigniew Baranowksi könnyed legyőzése után az elődöntőben simán kikapott a címvédő azeri Magomedkhan Magomedovtől. Majd a bronzmeccsen legyőzte amerikai származású olasz Benjamin Konrad Honis elleni meccsbe.

Az MTI szerint az ünneplés közvetlenül a meccs után ugyanakkor elmaradt, mert Bajcajevből rengeteget kivett a mérkőzés, olyannyira, hogy miután lejött a szőnyegről, lerogyott egy paraván mögötti állványra és több mint negyedórán keresztül nem tudott felállni, így nemcsak nyilatkozni nem tudott, hanem sokáig a díjátadásra sem volt képes elmenni, ami ezért hosszú perceket csúszott.

A 2018-ban orosz színekben Eb-győztes, tavaly már magyarként vb-ötödik Bajcajev a magyar küldöttség első érmét szerezte meg a horvát fővárosban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik