A háromszoros Eb-győztes magyar tornász a második legjobb eredménnyel jutott be a nyolcas döntőbe, így éremre esélyesként mutathatta be gyakorlatát. Kovács Zsófia stabilan és szépen tornázott, minimális megingásai voltak csupán, a végén pedig a duplaszaltós leugrást is szépen hajtotta végre, a leérkezésnél kicsit ellépett.
Bemutatójára 13,500 pontot kapott, ezzel úgy tűnt, 33 ezreddel lemarad a dobogóról. A magyar csapat azonban óvást nyújtott be az egyik elem megítélését vitatva, ennek helyt adtak, így Kovács 13,700 ponttal egy pozíciót előrelépett. Úgy lett harmadik, hogy azonos ponttal zárt a második Manila Espositóval, de az olasz a kivitelezésben jobb volt.
Kovács vasárnapi szerenkénti döntőkben talajon fejezte be az Európa-bajnokságot. Itt gyakorlata utolsó két ugrássorában ellépett, ezért 3 tizedes levonást kapott, 12.733 ponttal a nyolcadik helyen zárt.
A magyar tornásznő pénteken második volt egyéni összetettben, szombaton ötödik lett felemáskorláton, valamint tagja volt a negyedik helyezett magyar csapatnak. Vasárnap délután még két magyar férfi tornász, Mészáros Krisztofer és Balázs Krisztián nyújtón lesz érdekelt a döntőkben.