Sport lineup

Magyar játékost draftoltak a női NBA-be

Az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (WNBA) négyszeres bajnoka, a Minnesota Lynx együttese draftolta Juhász Dorkát.

A magyar kosárlabdázó a nemrég befejeződött egyetemi szezonban a 12-szeres bajnok UConn Huskies csapatában játszott, a legjobb 16 között búcsúzott a rájátszásban. A 23 éves kosaras 14,2 pontot, 9,9 lepattanót, 3,2 asszisztot, 1,5 labdaszerzést és 1,4 blokkot átlagolt. Juhász a 16. választás volt a játékosbőrzén, egyébiránt pedig annak a Balázs Hajnalkának a lánya, aki Európa-bajnoki bronzérmet nyert 1991-ben és 125-szörös válogatott volt.

A Minnesota Lynx 2011-ben, 2013-ban, 2015-ben és 2017-ben is bajnok volt, az előző szezonban 14 győzelemmel és 22 vereséggel a kilencedik lett az alapszakaszban.

Az biztos, hogy nagy álma vált valóra, az előzetes jóslatok is azt vetítették előre, hogy a draft első vagy második körében fog elkelni. Ez be is jött, és azt tudtuk, hogy a Lynx szerette volna őt, mert magas emberre van szükségük. Ezzel együtt azért több érdeklődő is volt, az elmúlt két napban Dorka jó néhány további interjún részt vett

– mesélte az MTI-nek Balázs Hajnalka.

A korábbi válogatott játékos szerint lánya jó helyre került, de a csapatok még hetekig alakítanak a kereteken, elcserélhetik a játékosokat, ezért egyelőre még minden forgatókönyvre készen állnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik