127 éve ezekben a napokban a sportvilág Athénra figyelt, ahol 1896. április 6. és 15. között az első újkori olimpiát rendezték, és amelyen csupán 12 vagy 13, esetleg 14, netán 15 nemzet képviseltette magát.
A kaotikus helyzetet nehéz feloldani, egyrészt a források miatt, másrészt tényleg akadtak olyan emberek, akiknek vagy a személyazonossága, vagy a nemzetisége volt kérdéses. A NOB hivatalosan 14 nemzetet szokott megemlíteni, de a 12–13 sem ritka – ennek oka Chile és Bulgária egy-egy sportolója miatt lehetséges.
A Bolgár Olimpiai Bizottság azt állítja, hogy Charles Champaud tornász bolgár színekben versenyzett, noha a sportember svájci állampolgár volt és az alpesi országban is élt. De ő legalább nem egy fantom volt, mint a chileiek atlétája, Luis Subercaseaux Errázuriz. A dél-amerikaiak állítják, hogy a sportember igenis ott volt Athénban, és indult 100, 400 és 800 méteres síkfutásban.
Mindenesetre hazájában legendának számít, az emlékműve a Chilei Olimpiai Múzeum bejáratánál áll.
A 15. nemzet Egyiptom lehetne, hiszen az angliai Kersal Hillben született, Egyiptomban élő Dimitriosz Kaszdaglisz valóban részt vett az olimpián, sőt, egyesben és párosban is döntőt játszhatott (egyéniben a magyar Tapavicza Momcsillót verte az elődöntőben), de hiába az észak-afrikaiak próbálkozása, a hivatalos közlöny szerint a görög csapat tagjaként versenyzett.
Egy orosz jutott el Athénig
Ugyan Belgium és Oroszország is tervezte indulását, végül egyetlen versenyzőjük sem nevezett. Pedig akadt olyan, aki hősiesen elvergődött a görög fővárosig, aztán esendő emberként elindulni már nem tudott. Mert az első olimpiai bajnok orosz sportoló, az 1908-ban műkorcsolyában aranyérmet nyerő Nyikolai Alekszandrovics Panin-Kolomenkin neve fennmaradt az utókor számára, de ki hallott már Nyikolaj Szergejevics Ritterről?
Pedig orosz források szerint – amelyek persze kissé túlzóak is lehetnek – már a 19. század végén olyan kiváló sportolókkal bírt az ország, hogy többeknek éremesélyük is volt. Szentpétervárról, Odesszából és Kijevből is készültek sportolók Athénba – az, hogy egyikük sem ért oda (pedig állítólag néhányan még Isztambulig is eljutottak), egyetlen banális okra vezethető vissza: nem volt elég pénzük a teljes utazásra, és még a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban helyet kapó Alekszej Butovszkij tábornok sem tudott anyagilag segíteni.
Nyikolaj Szergejevics Ritter német származású orosz nemesi családban született, jó oktatást és neveltetést kapott, és közvetlenül a diploma megszerzése után dolgozni kezdett. Már korán érdeklődést mutatott a sport iránt, gyakran utazott külföldre, ahol mesteredzőkkel készült, és szinte minden szabadidejét (néha munkaidejét) a felkészülésre fordította.
Igazán univerzális sportolónak tartották, az olimpián is három sportágban akart indulni: sportlövészetben, birkózásban és vívásban. Leginkább az utóbbiban bízott önmagában, sokat edzett olasz szakemberekkel, akik azt sugallták neki, a világ egyik legjobb vívója lehet. Amikor Ritter tudomást szerzett az olimpia újjáéledéséről, nagyon fellelkesült az ötlettől. Az egyértelmű volt, hogy a munka mellett nem tud a hobbijára elég időt fordítani, ezért egyszerűen felmondott.
Mindezt egy álom kedvéért. A félretett pénze elég is volt egy athéni utazásra, de végiggondolva az előtte álló időszakot, úgy érezte, nem szabad teljesen jövedelem nélkül maradni, ezért újságíróként vállalt állást. Ezzel legalább egyvalamiben tényleg történelmet írt: ő lett az első orosz sportújságíró, aki ellátogatott az olimpiára.
Mindenki legyőzött – állítólag
Ritter komolyan vette új munkáját, esszéket és jegyzeteket írt egyrészt az utazásáról, másrészt általában az olimpiával kapcsolatos benyomásairól.
Az olimpia a nemzetközi sportesemények új korszakát nyitja meg, amely végül a békés demonstrációk mintájává válik
– írta. Ráadásul elsőre még sikerek is érték, hiszen megérkezve a próbaversenyekre nagyszerűen teljesített.
„A résztvevők között egyedüli orosz vagyok, de magamról elmondhatom, hogy a próbán lövészetben és birkózásban is az első voltam: minden golyóm sikeresen célba ért, birkózásban pedig sikerült legyőznöm mindenkit. A próbatétel dél körül volt, meglepetésemre ugyanazon a napon este az összes athéni újságban ott volt a fényképem” – írta.
Ezek után azonban hiába túrnánk fel a sporttörténelemmel foglalkozó könyveket és honlapokat, böngésznénk a korabeli híradásokat, az olimpián már nem találkozhatunk a nevével.
Átkozott tengeribetegség
Később a sportoló három okkal magyarázta a visszalépését. Először is összezavarta a program, azt írta, hogy a menetrendet kényelmetlenül állították össze, a helyszínek távol helyezkedtek el egymástól, és ő nem nagyon szerette a korai kezdéseket.
De nem ez volt a fő ok, hanem, hogy elveszítette az édesanyjától kapott szerencsetalizmánját, amelyet mindig a nyakában hordott. Amikor rájött, hogy az ékszer nincs meg, úgy érezte, nélküle nem tudna nyerni.
Még mielőtt értetlenkedve állnánk a történet előtt, minden bizonnyal a harmadik eset volt a legsúlyosabb indok: az alkohol. Ritter erről csak a barátainak mesélt jóval később, és elárulta, az Isztambulból Athénba vezető hajóút során tengeribetegséget kapott. Sokat szenvedett, ám a tapasztalt tengerészek azt tanácsolták neki, a száraz vörösbor segít a tünetek enyhítésében.
Az orosz addig olyan egészséges életmódot folytatott, hogy egyáltalán nem ivott alkoholt, de miután nem akart tovább szenvedni, hallgatott a tanácsra. És akár hiszik, akár nem, annyira rászokott a borra, hogy a szárazföldön is folytatta a kezelést. Így már könnyebb megérteni, hogyan veszítette el a talizmánját, amelytől sohasem vált volna meg.
Mindent a sport érdekében
A kudarc nem vette el a kedvét, miután hazatért, aktívan népszerűsítette a sportot, az egészséges életmódot és az olimpiai játékokat Oroszországban. Cikkei mellett előadásokat tartott, majd 1897-ben a „testi nevelés és a közegészségügy érdekében” kérelmet nyújtott be, hogy megalapíthassa az Orosz Atlétikai Bizottságot és az Orosz Olimpiai Bizottságot. De a tisztviselők nem fogadták el az ötleteit, és megtagadták a finanszírozást (végül mindkettőt 1911-ben alapították meg hivatalosan).
Ugyanabban az évben Pierre de Coubertin báró meghívására részt vett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság második, Le Havre-i kongresszusán, élvezte George Ribeaupierre gróf bizalmát is, akit az oroszországi olimpiai mozgalom atyjának és a helyi atlétikai társaság szervezőjének tartottak – többek között ő szervezte az első birkózóbajnokságot is Oroszországban.
Ritter folytatta a sportolást, majd a pletykák szerint Európába távozott. További sorsáról semmit sem tudni.
