Sport

A jövőben visszatérne az NB I-be a Vipers leendő magyar kéziedzője

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A hazai trófeák megszerzése és a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutás lesz a célja Hlavaty Tamásnak a Vipers Kristiansand női kézilabdacsapatával, amelyet a következő szezontól irányít vezetőedzőként.

A szlovákiai magyar szakember az M1 aktuális csatorna megkeresésére elmondta, hogy nem érte meglepetésként a vezetőség döntése, amely végül a hagyományos rendszer mellett tette le a voksát, így továbbra is egy vezetőedző irányítja az együttest, munkáját pedig egy – feltehetően norvég – másodedző és további stábtagok fogják segíteni.

„Konkrét célokat nem írtunk a szerződésbe, de tisztában vagyok vele, hogy milyen csapatot fogok irányítani, úgyhogy megvannak a saját céljaim, és a klub is a legmagasabb célokat szeretné kitűzni.

Mindent megteszünk azért, hogy megszerezzük a hazai trófeákat, és bejussunk a Bajnokok Ligájában a Final Fourba

– mondta a 36 éves szakember, aki tavaly került másodedzőként a Vipers szakmai stábjába.

A norvég csapat április 30-án a Rapid Bucuresti otthonában lép pályára a BL negyeddöntőjében, majd május 6-án hazai pályán döntheti el a párharcot.

Hlavaty korábban Mosonmagyaróváron, majd a Győri Audi ETO KC szakmai stábjában is tevékenykedett, és továbbra is figyelemmel kíséri a magyar játékosok és a nemzeti csapat szereplését.

„A magyar válogatott egy generációs cserén esett át, így nagyon sok fiatal játékos van a keretben, és szerintem mindenki azon dolgozik, hogy ez a keret minél jobban összeálljon” – mondta a felvidéki tréner, aki biztosra veszi a magyar csapat sikerét az izlandiak elleni világbajnoki selejtezőben.

Az interjú végén úgy fogalmazott:

A jövőben nyitott vagyok arra, hogy visszatérjek a magyar bajnokságba.

Hlavaty 2018-ban Oroszországba szerződött a Rosztov-Don csapatához, ahol tavaly nevezték ki vezetőedzőnek, és tagja volt a tokiói olimpián ezüstérmet szerzett orosz válogatott stábjának is, írta az MTI.

Kapcsolódó
Magyar edzőt kap Európa egyik legjobb női kézicsapata
Másodedzőből lép előre vezetőedzővé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik