Sport

A Gyergyó drámai fordítása után jöhet a hetedik meccs az Erste Liga-döntőben

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Az alapszakasz-második Gyergyói HK az utolsó harmadot három góllal megnyerve 4-3-ra győzött a Ferencváros otthonában a jégkorong Erste Liga döntőjének hatodik mérkőzésén, így az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc pénteken Gyergyószentmiklóson dől el.

A harmincadik magyar bajnoki címét begyűjtő Ferencváros az első meccsen 3-2-re győzött, majd a másodikon – szintén Gyergyószentmiklóson – úgy nyert 2-1-re hosszabbítás után, hogy 15 másodperccel a vége előtt egyenlített. Aztán pénteken már a Gyergyó nyert idegenben 5-3-ra, ám szombaton az FTC 3-2-re verte a székely csapatot, ezzel egy sikerre került az aranyéremtől.

Csakhogy a GYHK hétfőn otthon 5-1-re nyert, így elnapolta a bajnokavatást.

Teltház, kétezer néző várta a zöld-fehér alakulat és a fennállása első Erste-döntőjét játszó Gyergyó újabb, szerdai összecsapását.

Bátran kezdtek az együttesek, majd a 4. percben Orban Brance kapott jó passzt, és takarásból leadott lövése Arany Gergely hónalja alatt becsúszott a kapuba. Elcserélte magát a Gyergyó, a hazai emberelőny alatt pedig Rasmus Rinne hatalmasakat védett. A szünet előtt mindkét oldalon volt egy-egy kiállítás, majd beindult az FTC-henger, ami hét és fél perc alatt három gólt eredményezett. Előbb Farkas Simon lövése pattant fel a rövid felső sarokba, majd a második hullámban érkező hátvéd, Seregély Máté bombázott a bal felső sarokba, végül pedig létszámfölényes megugrásból Turbucz Martin fagyasztotta le Rinnét, és pimaszul az üres kapuba lőtt.

A záró játékrész elején Bodó Christopher lábáról pattant be a korong, de videózás után megadták a gólt. A 49. percben emberelőnyben Matias Haaranen hátvéd létére egyéni akcióra vállalkozott, elfeledkeztek róla, végén pedig szólóból egyenlített.

Hat és fél perccel a vége előtt egy eladott korongból Bodó a levegőből ütötte be a hetedik meccset érő szépségdíjas találatot.

Az Erste Ligában először fordul elő, hogy a hetedik találkozón dől el a trófea sorsa.

Erste Liga, döntő, 6. mérkőzés:

FTC-Telekom – Gyergyói HK (romániai) 3-4 (0-1, 3-0, 0-3)
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-3.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik