Amellett, hogy sneaker-rajongó vloggerként publikálsz videókat, fotókat, itthon, Ausztriában és Németországban számos céggel dolgozol együtt márkatanácsadóként, előadásokat is tartasz, megjelent két könyved, február elején Magyarországot képviselted Courchevelben, az alpesisí-világbajnokság szlalomversenyén. Hogyan lehet egy fenékkel ennyi lovon ülni egyszerre?
A sí és a sneakerek, az egyedi utcai sportcipők, a divat iránti érdeklődés is gyerekszerelem, ma már szenvedély. Olyan, amiben az ember jó értelemben képes elveszni. Az elmúlt 6-8 évben mindkét területben annyira elmerültem, hogy ma már egymásra épülve részei az életemnek: mindkét felem újabb és újabb kapcsolatokat, lehetőségeket hoz magával.
A vb ugyan nem úgy sikerült, ahogyan szeretted volna, kiestél a második futamban, ám a 2022/23-as szezon lezárása után a magyar sízők közül a legelőkelőbb helyen állsz a szlalom szakági világranglistán (337. hely). Üzletemberként, infuenszerként vagy sportolóként tekintesz magadra?
A világbajnokság óta két ausztriai versenyen is részt vettem. A harmadik, illetve a tizedik helyen zártam, és újabb pontokat faragtam lefelé a FIS-pontszámomon. Egyértelműen sportolóként gondolok magamra, akinek az az igazi álma, hogy 30 közé jusson valamelyik világkupaversenyen szlalomban, és magyarként valódi nyomot hagyjon a sísportban.
Bátor cél, hogy magyarként a világkupákon 30-asnál kisebb rajtszámmal indulj.
Lépésenként haladnék. Az első feladat, hogy fokozatosan javítsak a technikámon, a sebességemen, ezzel együtt a világranglista-helyezésemen. Ha ez összeáll és sikerül szintet lépni, vk-indulási joghoz jutni, ott egyszer a 30 között szeretnék végezni, mert az magyar sízőként már óriási siker lenne.
Ha ezt meg tudom valósítani, utána el lehet gondolkodni azon, mi kell ahhoz, hogy ott is ragadjon az ember.
Rengeteg olyan versenyzőt ismerek, aki többször végzett már harmincon belül egy-egy vk-n, de még mindig nem kapnak harmincon belüli rajtszámot. Olyan „underdogként”, mint amilyen egy magyar síző, ehhez egy komplett szezon szinte minden versenyén meg kell ugrani ezt a szintet.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Magyarországról nézve, a magyar sísport eddigi eredményessége ismeretében ez elég elérhetetlen álomnak tűnik. Ki vagy mi motivál?
A legjobb példa AJ Ginnis, aki Athénban született, aztán Ausztriában, majd 15 éves korától Amerikában síelt, és ott is lett válogatott, de 2015 óta görögként indul a világversenyeken, és görögként írt az idén országa számára sporttörténelmet azzal, hogy második helyen végzett a világbajnokságon. Aki benne van a sísportban, évek óta tisztában van azzal, micsoda remek műlesikló. Korábban egyszer-egyszer villantott csak évente, miközben többször kiesett. Tavaly az egész szezont kihagyta egy sérülés miatt, így csak az idén, 28 éves korára sikerült számára az áttörés. És ott van a barátnőm, a kanadai Cassidy Gray, aki extrán motivál azzal, hogy mellettem áll, és szépen araszol előre a világranglistán. Épp megnyert a NorAm-en, az amerikai kontinentális kupasorozatban két versenyt, ami azt jelenti, hogy az új világranglistán már 30. hely körül lesz óriás-műlesiklásban. Inspirál, hogy neki sikerült ilyen magasságba eljutni.
2017-ben egyszer példálóztunk bimbódzó síkarriereddel annak kapcsán, hogyan lehet valaki nemzetközileg is jegyzett síversenyző egy olyan országból, ahol jószerivel csak a hegy és a hó hiányzik mindehhez. Ha maradunk az AJ Ginnis-párhuzamnál, úgy 12 éves korodtól te sem Magyarországon, hanem Ausztriában síelsz.
Így van. Itthon a Fillér utcai általános iskolába jártam, ahol a csodálatos nyelvtanáromnak köszönhetően negyedik után már kis híján anyanyelvi szinten beszéltem németül. Ez megkönnyítette a helyzetemet abban, hogy hatodikos koromban a Deutsche Schule Budapest magániskola helyett az alsó-ausztriai kisváros, Lilienfeld speciális síiskoláját válasszam.
Elég ritka, ha egy szülő 12 évesen egy külföldi bentlakásos iskolába engedi a gyermekét.
A saját elhatározásom, akaratom volt. A kipárnázott jövő helyett valós dolgot akartam, ami kizökkent a kényelemből, ahol fejlődhetek. Hirtelen kiszakadni a szülői házból, hétfőtől péntekig kollégiumban lakni persze nem egyszerű. De apa és anya látta az elkötelezettségemet, így minden téren támogattak.
Ahogy azóta is támogatnak a síkarrieremben, vagy éppen abban, amikor 2017-ben, 14 évesen kitaláltam, hogy könyvet akarok írni a sportcipők izgalmas szubkultúrájáról – ha nagyon le akarom egyszerűsíteni az első könyvem megszületésének a történetét. Akkor is hittek bennem, mert úgy gondolkodtak, ha látok ebben valamit, úgy abban érdemes segíteniük.
Gimnáziumba egy még speciálisabb suliba jártam Ausztriában. Az egyszerre gazdasági, illetve sífókusz tökéletes kombinációt jelentett számomra. Mérlegképes könyvelőként is érettségiztem, akár német nyelvterületen is elhelyezkedhetnék ebben a szakmában is.
Mégsem ezt tetted, hanem ötvözted a sportot az üzleti tevékenységgel. Kitől jött ehhez az ihlet?
13 évesen a lilienfeldi síiskolában volt egy remek biológiatanárom, akinél rengeteg prezentációt kellett tartanunk. Ő fogalmazta meg először; annyira jól adok elő, hogy nekem valahol kamatoztatnom kell ezt a képességemet. Innen jött az ötletem, hogy a sportcipők világát bemutassam, elmeséljem másoknak is, persze mindezt a generációmra jellemző eszközökkel és felületeken.
Most is egy elég extravagáns Nike van a lábadon. Ez mennyibe kerül?
Nagyjából 300 ezer forintba. Mindenki elhűl az árától, de tudni kell, az a jó ebben a világban, hogy egy-egy ilyen cipő befektetésnek sem utolsó. Megveszed, hordod, és utána drágábban tudod eladni, annyira keresett.
Egy más által elhordott és levetett csukát?
A sneakereket limitált példányban gyártják, annyira megnőtt világszerte az érdeklődés irántuk, hogy például amikor a Nike az amerikai rapper, Travis Scottal megjelentetett a piacon egy Michael Jordan 1-es, úgynevezett kollabot, 2,4 millió ember regisztrált 15 perc alatt a rögzített számú példányszám vásárlási jogára.
Michael Jordannek volt egy mondása annak idején, miszerint „nem a cipő számít, hanem az, mit csinálsz benne”. Azaz a sportolót az eredményei minősítik, ezért bontsuk ki a sí melletti életed produktivitását. Youtuberként mennyi követőd van?
Közel 50 ezer. A TikTokon is majdnem annyi, az Instagramon kicsit több mint 36 ezer.
Ez soknak számít, vagy lehetne több?
Ebben a szűk kultúrában – ami átfedésben van a hiphopzene, a break, a kosárlabda, a graffiti világával is – megtisztelő megbecsültséget jelent, amit minden nap viszonozni próbálok. Sneaker-témában talán az enyém a legismertebb Youtube-csatorna Magyarországon. A nagy idei projektem, a novemberi Sneakerness a Millenárison, is ehhez kapcsolódik. Ez egy Londontól Párizson át Milánóig tartó nemzetközi eseménysorozat, amelynek kapcsán évek óta dolgozom a svájci központú cégnek kommunikációs oldalról. Magyarországra először sikerül elhozni a rendezvényt.
Tizenkilenc éves korban a srácok többsége az érettségire készül, vagy éppen túl van rajta.
Épp túl vagyok rajta. Jól sikerült. Most már egyetemre járok Bolzanóban.
A Youtube-bal és a többi közösségimédia-megjelenéssel keresel pénzt?
Most már keresek. A cipőket, amiket bemutatok, nehéz szívvel, de van, hogy eladom, aminek a hasznát az utolsó centig visszaforgatom a síelésembe.
Ezek szerint az egyedi cipők az egyik láb, amiből bevételed van, amiből versenyekre utazol, edzőt, stábot vásárolsz magad mellé. Mi a másik?
A vállalati tanácsadás és az előadói énem. Olyan célcsoportot érek el, ismertem meg behatóan a közösségi oldalaimmal, amelyikbe én magam is beletartozom. Amit Z-generációnak neveznek. Minket számos cég szeretne elérni, megszólítani, de a cégvezetők és a célcsoport generációs különbsége miatt kevesen látják át a gondolkodásunkat, motivációnkat.
Van harmadik lábad is?
Az állandó partnerségekből fakadó visszatérő munkák. Egyrészt a Magyar Marketing Szövetség sportmarketing-tagozatának újgenerációs szekciójának vezetőjeként gondolkodom új típusú sportszponzorációs lehetőségeken. Aztán Ausztriában a Campaigning Bureau – az az ügynökség, amelyik többek közt Sebastian Kurz korábbi osztrák kancellár kampányában közreműködött – Z-generációs tanácsadójaként például az osztrák vöröskereszt, a katonaság kampányain dolgozunk közösen. Emellett előadásokat tartok külföldön nagy konferenciákon, kisebb, nagyobb és multinacionális cégeknek.
Mennyit utazol egy évben?
Elképesztően sokat. Bár nyilván a síszezonban az üzleti célú tevékenységem érthető módon háttérbe szorul, ezért akkor az utazások célpontjait a versenynaptár határozza meg. De például az idei szezon előtti időszakom hihetetlenül intenzívre sikeredett, mert egyrészt ugye érettségiztem, de közben megfordultam többek közt Németországban, ahol az egyik legnagyobb húsipari vállalat felső vezetésének tartott konferenciáján adtam elő, jártam Észtországban, Tallinban, ahol startuppereknek prezentáltam, továbbá Európa egyik legnagyobb kreatív konferenciájára, a Fifteen Secondsra is meghívtak, ahol én képviselem, koordinálom a magyar oldalt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Mi az, amiből még olyan bevételed származik, amiért te magad dolgoztál meg?
Például a támogatásaimat saját befektetett munkámnak és az ennek nyomán kialakult kapcsolatoknak, köszönhetem. Ahogy a sportruházatomat, a sporteszközeimet is, amiket a közösségi felületeimen folyamatosan megjelenítek. Most is zajlik egy kampány, amelyben benne vagyok: az utazó síbuszunk hátuljában, a síléceim mellett van egy doboznyi üdítő, amelyekkel nem első sorban a szomjamat oltom, hanem képeket, videókat kell csináljak velük, róluk. Ehhez ki kell találjam a koncepciót, hogyan jelenjen meg, hogyan ne legyen tolakodó a termék. Fontos, hogy olyan ügyeket is képviseljek, amikben szempont a fenntarthatóság.
A szponzorok keresnek meg téged, vagy te ajánlasz ki magadról egy csomagot, amelyből kiderül ki vagy, milyen felületeken, milyen célcsoportot, megjelenést, elérést tudsz garantálni nekik?
Öt éve növök bele ebbe a világba. A vállalatoknak fontos témákban a cégek oldaláról jön a megkeresés. De vannak új projektek, amiket én vetek fel, mint például a már említett budapesti Sneakerness.
Avagy vegyíted a sportot, a saját sneakeres és Z-generációs üzleti tevékenységeddel.
Pontosan.
Nem csak azért vannak támogatóim, mert sportolok. Ezzel az összevont csomaggal többet ér az egész. Ha egyszer elérem a világkupalimitet, amihez 150-ben kell lennem, netán egy top 30-as eredmény is kicsúszik, ott már talán megfordulna a megkeresés sorrendje, motivációja, a „reklámcsomagom” arányainak a hangsúlya.
Mennyibe kerül egyetlen síévad?
Felszereléssel, utazással, edzőkkel, azaz mindennel együtt nagyjából 60 millió forint, ami az elithez képest kifejezetten szerény összeg.
Ebből mennyit termelsz meg saját magad ezzel a sok lábon álló üzleti tevékenységeddel?
Huh, még sosem számoltam össze. De nyilván nem a teljes összeget. A családom nélkül sehol sem lennék, hatalmas összeget áldoztak a szenvedélyemre az elmúlt tíz évben.
Viszont büszkék lehetnek, hogy immár te is hozzájárulsz a költséges szenvedélyed kiadási oldalához. De mégis, mekkora mértékben?
A síspecifikus szponzori vállalati együttműködés, amit én intéztem, 5 millió forint bevételt hozott az idei évadra vetítve. Viszont fontos különbségnek tartom azokkal a sportolókkal szemben, akik adott esetben ismerős segítségével, menedzserek munkájának köszönhetően felraknak a dzsekire egy-egy matricát, feliratot, hogy ezért nekem nap mint nap meg kell dolgoznom. Videókat, fotókat készítek, posztolok a hétköznapjaimból, a hegyről, emellett 24 órában ápolom az online közösségem, fenntartom az interaktivitást, válaszolok, akinek tudok, ergo kötelezettségem van az együttműködéssel, még ha ez örömteli is és nagyon nagyon szeretem csinálni.
És az amúgy rendkívül drága sífelszereléseddel mi a helyzet?
A szponzorált felszerelések gyártóit magam kerestem meg, és abban, hogy támogatnak, szintén nagy szerepe van a médiaelérésemnek. Az engem támogató sílécgyár versenyrészlegének vezetője például egyszer eljött egy grazi előadásomra – azóta rendkívül jó kapcsolatot ápolok vele. A síléc fogyóeszköz és rendkívül drága. Ilyen kapcsolati tőke nélkül nem lennének top léceim, nem kísérletezhetnék velük, hogy melyikkel a legjobb a teljesítményem. Egy-egy szlalom, és óriás-műlesiklóléc értéke kötéssel együtt 1100 euró. Szlalomból 10-12, óriás-műlesiklólécből négy kell évente, megközelítőleg 20 ezer eurós, vagyis 8 millió forintos támogatásról beszélünk. A síszemüvegem, sisakom, kesztyűm, botom, sításkám, sízsákom, síkabátom ma már szintén szponzorált, nagyjából évi 2 millió forint értékben. Amíg nem rendelkeztem ezekkel az együttműködésekkel, szüleim finanszírozták a teljes felszerelésemet. Az előadásaimmal, céges márkatanácsadással közel 4 millió forintot kerestem. Az egyéb, nem síspecifikus közösségi médiás termékmegjelenítésekkel 2 millió forintot.
Ez nem kevés, összegezve nagyjából 21 millió forint. A Magyar Síszövetség támogat?
Az elmúlt nyolc szezonomban nem jutott nekem felkészülési támogatás, ergo a családom odaadásának és a saját szorgalmamnak köszönhetően váltam felnőtt magyar válogatott síversenyzővé. Az idén viszont 5,5 millió forinttal segítette a szövetség a versenyzésemet, amiért rendkívül hálás vagyok. Igyekszem egyre több síspecifikus együttműködést keresni. Ehhez az is kell, hogy a sí mellett minden mást is csináljak, egyre több kapcsolódási pontot találjak cégekhez, külföldi sielőkhöz. De látszik, a professzionális szinten igencsak szerénynek mondható éves versenyre és edzésre szánt költségvetésem több mint fele még így is hiányzik. Apukámmal, aki 70 éves, a közös álmunk, szenvedélyünk a sísport. Olyannyira, hogy a még így is tátongó költségvetési lyuk betömésén túl teljesen beleásta magát a lécek vaxolásába például. A versenyeken gyakran saját kezével vaxolja a léceimet.
Az alpesi sí, hasonlóan a teniszhez, professzionális sport. Beszélgetésünkre készülve direkt megnéztem az ATP-világranglistát, ahol a 400-on kívül szereplő indiai Ramkumar Ramanathan például 1,165 millió dollár pénzdíjat teniszezett össze eddigi pályafutása alatt. A síben milyen számok mozognak? Az FIS szlalom-világranglista 337. helyén lévő Trunk Tamás kapott már valaha pénzdíjat versenyen?
Még soha. Az alpesi sí rendkívül népszerű, ennek ellenére összehasonlíthatatlan például a tenisszel. Nálunk egy világkupa 30. helyén végző versenyzőnek – ami nagyjából olyan szint, mintha egy 1000-es ATP-tornán a 32 közé jutnál – 550 svájci frank, mai árfolyamon 216 ezer forint a hivatalos pénzdíja.
Nem sok. Mennyit vihet haza a győztes?
50-98 ezer svájci frank között, attól függően, hol rendezték a versenyt, mekkora a tradíciója, a lelátók, a televíziós nézettsége, ennek okán mekkora reklámértéke, tervezhető bevétele. Érzékletes példa, ha nagy nehezen bekerülsz az osztrák top 15 közé – ami azt jelenti, hogy Magyarországon bajnok, első számú síző lehetnél, de osztrákként vk-indulások sokaságáról még nem nagyon álmodhatsz –, a szövetségük annyi támogatást biztosít, hogy abból éppen el tudsz költözni otthonról, és saját lábra állhatsz. A síelés ilyen sport. Nem tud meggazdagodni belőle csak az, aki a top-top szintre jut. Mindenki látja, szüksége lenne arra, hogy a sísport új lendületet, hullámot kapjon, kihasználja az izgalmas karaktereit. Lucas Braathenből (A 23 éves norvég a hétvégén megnyerte a világkupát műlesiklásban – a szerk.) például csak azt látja a világ, hogy fantasztikusan szlalomozik a lejtőn. Azt azonban kevesen tudják, hogy amúgy ékszereket tervez, DJ-skedik, művész barátai vannak.
Akkor a síelés a versenyzők többsége számára nem más, mint önmegvalósítás?
Leginkább. De mindenkiben hatalmas szeretet van a sportága iránt. Bennem is.
