Sport

Harmincadszor magyar bajnok az FTC hokicsapata

Harmincadik alkalommal lett magyar bajnok az FTC jégkorongcsapata, miután az Erste Liga elődöntőjében 4-3-as összesítéssel bizonyult jobbnak a Budapest JA együttesénél, és ezzel bejutott a Gyergyói HK elleni fináléba. A mindent eldöntő pénteki csatát 3-0-ra nyerte a vendég zöld-fehér csapat.

A Vasas Jégcentrumban ezúttal enyhe mezőnyfölényben játszottak a hazaiak, azonban az első harmadban nem sikerült betalálniuk, mindkét oldalon kimaradt egy-egy emberelőny. A szünet előtt Jozef Hrabal taglózta le Schlekmann Márkot, a vendégek hátvédje örülhetett, hogy megúszta két perc kiállítással.

A fordulást követően három perce folyt a játék, amikor Farkas Simon korongot lopott, betört a kapu elé, a kapus Kornakker Dániel térden csúszva nem tudta őt lekövetni, így a higgadt csatár a hálóba emelt. Aztán hiába volt többet a korong az alapszakasz-győztes BJA-nál, amely sokkal többet lőtt kapura riválisánál, az újabb gólok elmaradtak.

A harmadik harmad is FTC-góllal indult: Seregély Máté passzolt jó ütemben Kulmala Rasmushoz, aki kapásból a rövid sarokba lőtt. Eeto Elo szépíthetett volna, de kísérlete a kapuvason csattant. Utolsó erőtartalékait mozgosította a házigazda, de Arany Gergely minden lövést fogott, még együttese emberhátrányában is.

A végén időkérés után lehozta kapusát Kangyal Balázs vezetőedző, ám Lauri Kärmeniemi üres kapus góllal lezárta a párharcot, írta tudósításában az MTI.

Szinte hihetetlen, de mind a hét felvonásban az aktuális vendég győzött úgy, hogy az adott mérkőzésen az első (vagy egyetlen) gólt is ütötte.

A zöld-fehérek első alkalommal 1951-ben lettek magyar bajnokok, most pedig sorozatban öt címnél járnak, és a harmincadik aranyérem azt is jelenti, hogy a mezükön ezentúl már három csillagot viselhetnek.

Az alapszakaszt az ötödik helyen záró FTC csatára, Tóth Adrián 12. bajnoki címével beérte az eddig egyedül rekorder székesfehérvári Palkovics Krisztiánt.

Az Erste Liga másik elődöntőjében is a hetedik meccs döntött, a Gyergyói HK hosszabbításban bizonyult jobbnak a vendég Brassónál. Mivel a Gyergyó az alapszakaszban második volt, ezért a hétfőn kezdődő ligadöntőn az első két összecsapáson hazai környezetben játszhat

Jégkorong, Erste Liga, elődöntő, 7. mérkőzés

Budapest JA – FTC-Telekom 0-3 (0-0, 0-1, 0-2)
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4-3 az FTC javára.

 

Gyergyói HK (romániai) – Corona Brasov (romániai) 2-1 (1-0, 0-0, 0-1, 1-0) – hosszabbítás után
A párharcot 4-3-as összesítéssel a Gyergyói HK nyerte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik