Sport

Több magyar klub is megkereste a BL-győztes kéziedzőt

Jonathan NACKSTRAND / AFP
Jonathan NACKSTRAND / AFP
Roberto Garcia Parrondo, az MT Melsungen férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint a magyar játékosoknak minden mérkőzésen a legjobbjukat kell nyújtaniuk a német élvonalban.

Jelenleg csak Hanusz Egon, a TVB Stuttgart irányítója szerepel a Bundesligában, ám ősztől a jobbátlövő Leimeter Csaba a HBW Balingen/Weilstettenben, a szintén jobbátlövő Ilic Zoran pedig a HSV Hamburgban játszik majd.

Parrondo az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában úgy fogalmazott: nagyon sok a szoros, kemény mérkőzés a német élvonalban, a védekezés intenzitása pedig nagyobb, mint a Bajnokok Ligájában, és ehhez nem könnyű hozzászokni.

A szakember elárulta, a szezon során keresték magyar kluboktól is.

Ebben a szezonban is folytak egyeztetések, de még 2 évig szerződésem van a Melsungennel, itt vannak feladataim

A családommal jól éreztük magunkat Magyarországon, szívesen visszatérünk egyszer. Néhány éve a magyar válogatottal is hírbe hoztak, de ilyen megkeresés valójában nem történt” – nyilatkozta.

Parrondo 2013 és 2016 között a Szeged, a következő szezonban pedig a Budakalász játékosa volt,

edzőként a Vardarral 2018-19-ben Bajnokok Ligáját nyert, 2019 és 2023 között pedig az egyiptomi válogatottal kétszeres Afrika-bajnok, idén pedig vb-7. lett.

A poszton éppen a Szeged jelenlegi mestere, Juan Carlos Pastor váltja majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik