Greta Marie Andersen 1927. május 1-jén született Koppenhágában, Peter és Charlotte Andersen gyermekeként. 12 éves volt, amikor 1940 tavaszán a nácik megszállták az országát. A szülei attól tartottak, hogy a német katonák megerőszakolják, ezért levágatták a haját, és fiúnak öltöztették a megszállás öt évére.
Később az apja arra biztatta, hogy tanuljon meg úszni, majd egy korábbi olimpikon, az 1932-ben bronzérmes Else Jacobsen észrevette a tehetségét, és felkarolta.
Ötven métert kellett úsznom, de mivel nem ismertem a légzéstechnikát, egy levegővel tettem meg a távot. Azt mondta: »Nos, jó tüdőd van. Van mivel dolgoznunk.« Így kerültem be a helyi klubcsapatba
– mesélte.
A világháború miatt a versenysportba későn kapcsolódhatott be, 1945-re tanult meg úszni rendesen, az 1947-es, monte-carlói Eb-n a váltóval aranyat, 100 gyorson bronzot nyert.
Szathmáry Elemér, az életmentő
Két évvel később ott lehetett az 1948-as londoni olimpián, ahol szenzációsan szerepelt: 100 méteres gyorsúszásban arany-, 400 méteres váltóban ezüstérmet szerzett.
A 100-as győzelme után 400 gyorson is a favoritok közé tartozott, ám az előfutamok során a verseny végéhez közeledve rosszul lett a vízben, elveszítette az eszméletét és lesüllyedt a medence aljára. Vetélytársa, az amerikai Nancy Lees, illetve a civilben a lelátón ülő Szathmáry Elemér (aki a 4×200 méteres gyorsváltóval ezüstérmet nyert) vetette be magát a medencébe és mentették meg az életét.
Később a menstruációs fájdalmát és egy injekciót okolt a történtekért.
„Az elmúlt napok idegtépő eseményei idézték elő azt a havi rosszullétet, amivel mi, nők bajlódunk. Gyakorlatilag minden erőmet ellopta, és fej- és hasfájást is okozott” – írta önéletrajzában. Emlékei szerint a verseny előtt edzője adott neki egy injekciót a menstruáció késleltetése érdekében, de később már úgy fogalmazott, fogalma sem volt, mit kapott. A lábai szinte megbénultak, heves gyomorgörcs tört rá, és a fájdalomtól elájult.
Gondoljon bele, eltelt 69 év, és még mindig ideges vagyok miatta. Kíváncsi vagyok, mi volt abban a fecskendőben
– nyilatkozta 2017-ben, 90 évesen a Politikennek adott interjújában.
Hírességként tért haza, 1949-ben világcsúcsot állított fel 100 yardos gyorsúszásban 58,2 másodperccel, amelyet hét évig nem tudtak megdönteni. Az 1950-es, bécsi Európa-bajnokságon mindhárom éremfajtából bezsebelt egyet-egyet. Ott volt 1952-ben a helsinki játékokon is, de miután cisztákat távolítottak el a térdéből nem sokkal az olimpia előtt, nem tudta a legjobb formáját hozni, így nem állhatott dobogóra.
Női vetélytárssal szemben sohasem veszített
Amatőrként 35 koppenhágai, 24 dán és 8 skandináv bajnoki címet szerzett. Elmondása szerint mindig is realista volt: a dicsőség mellett virágokat és egyszer egy biciklit is kapott, de pénzt soha. Ezért 1953-ban az Egyesült Államokba költözött, hogy keresse a lehetőségeket.
Miután a kaliforniai Long Beach-re költözött, úszást, gimnasztikát és táncot tanított, de küzdött a megélhetésért. Akkor találkozott egy profi úszóval, Tom Parkkal, aki meggyőzte arról, hogy sikeres maratoni úszóvá válthat. Márpedig a nyílt vízi úszás jövedelmezőbb volt, kisebb versenyeken olykor 3000 dollárt (ma ez nagyjából 33 ezer dollárnak felelne meg) is kereshetett.
Sorra nyerte a versenyeket, 1956-ban 10 mérföldet vert a második helyezettre az 50 mérföldes Lake Michigan-versenyen, így szerezte meg a 25 ezer dollárt érő első helyet.
1958-ban vette fel az amerikai állampolgárságot, a még Dániában megszerzett testnevelői diplomáját felhasználva 1960-ban megnyitotta a Greta Andersen Úszóiskolát, és életét annak szentelte, hogy megtanítsa a gyerekeket, hogyan legyenek víz- és magabiztos úszók.
1965-ben visszavonult, de 1972-től egy időre visszatért a versenyúszásba, hogy pénzt gyűjtsön a vietnámi hadifoglyok családjainak. 1969-ben beválasztották az Úszó Hírességek Csarnokába, 2015-ben életműdíjat kapott.
A La Manche-csatorna hőse
1958. október 5-én hajnali 3 óra volt, amikor Greta Andersen a kaliforniai partokhoz közeli Catalina-szigeten, a jeges hullámból vérző, véraláfutásos és hidegtől teljesen elgémberedett testtel kikecmergett az Emerald-öbölben. Közel 27 órát töltött a vízben, több mint 46 mérföldet úszott, így ő lett az első ember, aki oda-vissza úszott a szigetről Long Beach-re, miközben akkori férje, John Sonnichsen követte őt egy evezős csónakon.
De ez csak az egyike volt azon kalandjainak és bravúrjainak, amelyek átszőtték az életét.
Ő volt az első nő, aki ötször átszelte a La Manche-csatornát, és az első, aki zsinórban kétszer, 1957-ben és 1958-ban megnyerte a versenyt. Utóbbi alkalommal különösen brutális körülmények között: tengeribeteg lett, 6–7 km után már annyira szédült, hogy fel akarta adni. Pedig akkor még alig kezdte meg a távot, a csatorna körülbelül 34 km széles volt, azonban az árapály és a keresztáramlatok tovább növelhették a távolságot. Ahogy közeledett Dover partjaihoz, egy erős áramlat elkapta, és az utolsó 300 métert másfél óra alatt küzdötte le.
Szerettem volna feladni, de a férjem krétával egy táblára azt írta fel, hogy nem adhatom fel, mert a többi lány még mindig ott úszik
– mesélte később. Hogy a férje tévedett, vagy csak így akarta életben tartani a versenyszellemet, nem tudni, az biztos, hogy aznap egyedüli nőként fejezte be a távot. A 29 induló közül mindössze öten értek célba, ő volt a leggyorsabb (11 óra 1 perces időeredménnyel) és az egyedüli nő.
Hozzáállására jellemző, hogy rendkívül csalódottan élte meg az esetet, mert körülbelül 10 perccel elmaradt az akkori csúcstól, amelyet egy egyiptomi úszó, Hasszan Abdel Rehim állított fel még 1950-ben.
Bátrabb, mint tíz férfi
Szinte mindent megnyert, és minden akadályt leküzdött, csupán egy figyelemreméltó kivétel akadt: a Moloka’i-csatorna. A Hawaiihoz tartozó, O’ahu és Moloka’i szigetek közötti 42 kilométernek kétszer is nekifutott (1961 januárjában és áprilisában), másodjára éjfél után vágott neki a távnak egy speciálisan kialakított ketrecben, hogy elkerülje a cápatámadásokat. Hatméteres hullámokkal harcolt, közben kitört a vihar is, és közel 24 órás küzdelem után mentették ki a vízből. Akkor még mindig csak 15 kilométerre volt Oahutól.
A parton hatalmas tömeg várta, és ahogy a The Honolulu Star-Bulletin idézte egy jacht kapitányát:
Le a kalappal előtte. Ennek a nőnek több bátorsága van, mint tíz férfinak. Minden értelemben igazi nő.
Bruce Wigo, a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokának egykori elnöke 2015-ben életműdíjjal tüntette ki, és a 18 maratoni világrekordot megdöntő klasszist a történelem legnagyobb női úszójának nevezte.
Házassága John Sonnichsennel (egy középiskolai futballtrénerrel, aki korábban az edzője is volt) válással végződött, csakúgy, mint egy korábbi frigy Helge Jeppesen dán mérnökkel.
Greta Andersen, Oldest Olympic Swimming Champion, Dies at 96 https://t.co/I1EV3R51uI
— SwimSwam (@swimswamnews) March 4, 2023
