Sport

Döbbenetes világcsúcsa után hullára hajthatja magát a holland világsztár

Olaf KRAAK / ANP / AFP)
Olaf KRAAK / ANP / AFP)

A holland Femke Bol vasárnap megdöntötte a női 400 méteres síkfutás fedett pályás világcsúcsát. A szám Európa-bajnoka és világbajnoki ezüstérmese hazája országos bajnokságán, Apeldoornban 49.26 másodperc alatt teljesítette a távot. A régi rekordot (49.59) a csehszlovák Jarmila Kratochvílová 1982. március 7-én futotta.

Az egyik legnagyobb példányszámú holland napilap, a De Volkskrant azonban nagyon félti a 22 éves sportolót, hogy túlzásba viszi a versenyzést. Bol ugyanis 400 mellett 400 gáton is nagyon jó (a tokiói olimpián bronz-, a tavalyi, eugene-i vébén ezüstérmet szerzett), és a 4×400-as váltóval ugyancsak vannak sikerei. A tavalyi, müncheni Eb-n például mindhárom számban aranyat nyert.

Egy ilyen sokoldalú atlétának a zsúfolt versenynaptár a legnagyobb ellensége: a World Athletics adatai szerint 2019 óta körülbelül kétszer annyiszor versenyzett, mint a legjobbnak számító olimpiai és világbajnok 400 gátas amerikai Sydney McLaughlin és a 400-as bahamai Shaunae Miller-Uibo.

Bol az elmúlt négy évben több mint száz versenyen futott – 200 és 500 méter közötti távokon, síkon és gáton, fedett pályán és szabadban, egyéniben és váltóban. Az említett amerikai és bahamai klasszis jóval óvatosabban bánik a testével: McLaughlin 42, Miller-Uibo 54 viadalon vett részt ugyanezen időszakban. Fedett pályán pedig alig-alig indulnak, mert a 200 méteres pálya szűk kanyarjai gyakran okoznak sérüléseket.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

European Athletics (@europeanathletics) által megosztott bejegyzés

Bol ugyanazt a mintát követi, mint a kétszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Dafne Schippers, aki fénykorában az egyik legkeményebben dolgozó sprinter volt. De amíg akkori két vetélytársa, Shelly-Ann Fraser-Pryce és Allyson Felix óvatossága meghozta a gyümölcsét a hosszú karrier során, Schippers jóval rövidebb ideig volt a csúcson és évek óta olyan hátproblémákkal küszködik, amelyek részben a túlterhelésből adódtak.

Bol és a holland szövetség számára azonban fontosak a versenyek: a világ egyik legjobbjaként rengeteg pénzt kereshet a Gyémánt Ligában, a váltócsapatok sikerében is kulcsszereplő. Ráadásul egy amerikai szponzorral, a New Balance-szal is zöldágra kell vergődnie, hiszen komoly tervei lehetnek az új sztárral.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik