Sport

„Az edzőnk egyszer csak odajött, és mondta, hogy én kezdek” – egész nap az ágyban feküdt a magyar kézis a visszatérése után

Khaled Elfiqi / POOL / AFP
Khaled Elfiqi / POOL / AFP

Máthé Dominik, a Paris Saint-Germain válogatott kézilabdázója úgy fogalmazott: eszméletlen érzés volt számára a visszatérés a súlyos térdsérülését követően.

„Nagyon durva belegondolni, min mentem keresztül Norvégiától Magyarországon át Franciaországig, hiszen ebben a három országban csináltam a felkészülést” – nyilatkozta az MTI-nek a 23 éves jobbátlövő.

A PSG 2021 júniusában jelentette be, hogy 2022 nyarától szerződteti Máthét, akinek a bemutatkozására azért kellett szombatig várni, mert tavaly február közepén a norvég Elverum HB színeiben egy Bajnokok Ligája-mérkőzésen a bal térdében elszakadt a keresztszalag. A 36-szoros válogatott játékos szombaton hat lövésből öt góllal járult hozzá a párizsiak 37-35-ös győzelméhez a Chartres Métropole otthonában a Francia Kupa negyeddöntőjében.

„Eszméletlen érzés volt, hiszen néhány nap híján egy éve nem játszottam. A meccs előtt a poszttársamnak, Dainis Kristopansnak meghúzódott a vádlija, ezért egy percet sem tudott játszani.

Az edzőnk egyszer csak odajött, és mondta, hogy én kezdek. Nem erre számítottam, de örülök neki, hogy jól ment

– elevenítette fel Máthé.

Hozzátette, majdnem negyven percet töltött a pályán, ezért vasárnap eléggé fáradt volt, egész nap csak feküdt az ágyban.

A jobbátlövő kiemelte a PSG holland irányítója, Lucas Steins szerepét, mondván neki köszönheti az öt gólját.

„Ilyen klasszis irányító mellett játszani felemelő érzés. Úgy hozza a kereszteket, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Szerintem manapság ő a legjobb irányító a világon” – közölte a magyar kézilabdázó.

Elárulta, akkor lesz majd százszázalékos állapotban a bal térde, amikor végig tud játszani egy meccset védekezésben és támadásban is, de ettől még messze van. Jelenleg körülbelül tíz százalék a különbség a két térde között, ami az orvosok és a terapeuták szerint nem rossz.

Hozzáfűzte, vasárnap még érezte valamelyest a sérülés hatását térdkalácsa fölött, de már január óta százszázalékos edzésmunkát végez, anélkül nem is játszhatna mérkőzést.

A januári olimpiai kvalifikációs világbajnokság kapcsán Máthé úgy fogalmazott: talán ő volt a magyar válogatott legnagyobb szurkolója a televízió előtt, hiszen minden alkalommal állva bíztatta honfitársait, akik a negyeddöntőbe jutással biztosították helyüket a jövő márciusi olimpiai selejtezőn.

Volt benne némi szerencse is, de most végre visszakaptuk az elmúlt évek balszerencséjét, és remélhetőleg ki tudunk jutni Párizsba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik