Sport

Ancsin Gábor: Nagy siker a nyolc közé jutás, nem adták ingyen

Anders WIKLUND / TT NEWS AGENCY / AFP
Anders WIKLUND / TT NEWS AGENCY / AFP

A jobbátlövő Ancsin Gábor úgy fogalmazott, a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai nem szeretnének rossz szájízzel hazatérni az olimpiai kvalifikációs világbajnokságról, ezért mindenképpen meg akarják nyerni vasárnap az Egyiptom elleni mérkőzést, ami a hetedik helyről dönt.

A Tatabánya játékosa szombaton úgy fogalmazott az MTI-nek, hogy nagyon hosszú menetelés végéhez közelednek, hullámzó teljesítményt nyújtottak, és voltak nagyon szép pillanataik, de tragikusnak nevezhetők is.

A magyarok a csoportkört és a középdöntőt is két győzelemmel és egy vereséggel zárták, ezzel a negyeddöntőbe jutottak, és biztosították részvételüket a jövő márciusi olimpiai selejtezőtornán. A szerdai negyeddöntőben 17 góllal kikaptak a címvédő Dániától, pénteken pedig Norvégiával szemben veszítettek nyolc találattal. Az utolsó meccsüket a hetedik helyért játsszák vasárnap 15.30 órától, Egyiptommal.

Ancsin elmondta, hatalmas eredmény számukra a negyeddöntőbe jutás, szerinte a torna előtt nem sok ember fogadott volna erre.

Nagyon nagy siker, amit nem adtak ingyen, megdolgoztunk érte, de nem szeretnénk rossz szájízzel hazamenni. Az elért eredményt jó lenne úgy eltárolni magunkban, hogy tényleg siker volt, és ehhez kell a vasárnapi győzelem

– magyarázta, míg a Nemzeti Sportnak elég karcosan fogalmazott a legutóbbi két találkozóról: „Ki lehet kapni Dániától és Norvégiától, világklasszis csapatok, de az a dán meccs mondjuk ki, szégyenteljes volt. Ezt éreztük mi is, tudtuk mi is, az egy betli volt.”

Az egyiptomiakról elmondta, spanyol szövetségi kapitányuk van, és figyelve az előző találkozóikat, ez is egy borzasztóan kemény mérkőzés lesz. Hangsúlyozta, az észak-afrikaiak nagyon komoly erőt képviselnek, jó kapussal és jó védelemmel rendelkeznek, nagyon gyorsak a szélsőik, korán elindulnak visszafelé, ezért a magyaroknak nagyon képben kell lenniük a visszarendeződésnél.

Minden maradék energiánkat fel kell égetnünk a meccsen. Ebben a fázisban már szinte egyikünk sincs a csúcson fizikálisan és mentálisan sem, de ezt valahogy ki kell zárnunk. Együtt, csapatként meg tudjuk csinálni!

– vélekedett a jobbátlövő, aki az eddigi nyolc találkozón ötven lövésből 24 gólt szerzett.

Megjegyezte, voltak gyengébb mérkőzései is, ezért a saját produkcióját is hullámzónak jellemezné, de szeretné magában is úgy lezárni a tornát, hogy ez egy jó világbajnokság volt.

A vasárnapi program (Stockholm):

  • az 5. helyért: Németország-Norvégia 13.00
  • a 7. helyért: Magyarország-Egyiptom 15.30
  • a 3. helyért: Spanyolország-Svédország 18.00
  • döntő: Dánia-Franciaország 21.00

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik