Élő Sport

Első perces piros lappal is meccsben maradtak a kéziseink, de a második félidőben szintet léptek a norvégok

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A magyar válogatott péntek este 33-25-re kikapott Norvégiától a kézilabda-világbajnokság helyosztó mérkőzésén.

Borzasztóan indult a találkozó, mivel a portugálok elleni csoportkörös találkozóhoz hasonlóan megint az első percben kapott piros lapot egy magyar kézis. Ezúttal nem Sipos Adriánt szórták ki, hanem Rosta Miklóst, aki úgy értékesítette a hetesét, hogy a labdája a kapus fejét is eltalálta. Vezetés helyett így aztán piros lapot szerzett a magyar válogatott.

Kovács Tamás / MTI

Ezután nagy rohangálás kezdődött, ebből jobban jöttek ki a norvégok, de egy 4-1-es sorozattal 6-6-nál megint döntetlen állt az eredményjelzőn. A norvégok rendkívül gyors támadásépítéssel igyekeztek megtörni a mieinket, míg a magyar csapat változatos repertoárral rukkolt elő, aktívan lőttek a szélsők, átlövők is, de Bánhidi Bence is megjátszható volt középen. Összességében Norvégia jobban alkalmazkodott védekezésben, mint Magyarország, ezzel pedig elbillent a mérleg nyelve. Nagyon jót tett a magyaroknak Ligetvári Patrik beállása, aki négy lövésből négy gólt dobott és védekezésben is határozott volt. A magyarok 13-12-ig szépen tartották a tempót, a hajrában viszont négy gólra is elmentek a norvégok, pedig többször elszórták a labdát. Félidőben háromgólos különbség alakult ki (16-13).

Kovács Tamás / MTI

Nagy iramban kezdték a mieink a második félidőt, kicsit meg is zavarodtak a norvégok, de 18-17 után becsúszott pár baki a magyar támadásokba, amiből hamar újabb négygólos hátrány alakult ki. Innentől már érezhetően idegeskedtek a magyarok, ha Bánhidi pályára került, szinte csak őt keresték, Ilic lövései sorra a kapusban landoltak, Hanusz Egon megoldásai is egyre rosszabbul sültek el.

Ez megfogta a magyar csapatot, szinte csak Lékai Máté heteseiből lőttünk gólt, még időkérés után sem javult a játék. Sokat elárul, hogy a 40. és 55. perc között Lékai két hetesén és Bodó két átlövésén kívül nem szereztünk gólt.

Ebből a görcsből nem sikerült feloldódni, a norvégok sorra dobálták a gólokat, a mieink pedig egyre többet hibáztak elöl és hátul is. Nagyon kinyílt az olló, az utolsó 5-6 percben már a norvégok sem feszültek meg védekezésben, viszont a támadásaik így is gyorsak és pontosak voltak, különösen Sander Sagosennek hála, aki alig játszott az első félidőben, mégis hét góllal zárt.

Chema Rodríguez együttese vasárnap a hetedik helyért játszik majd Egyiptommal.

Végeredmény – világbajnoki helyosztó

Norvégia-Magyarország 33-25 (16-13)
Stockholm, v.: J. Bonaventura, C. Bonaventura (franciák)
lövések/gólok: 47/33, illetve 44/25
gólok hétméteresből: 2/1, illetve 7/6
kiállítások: 4, illetve 4 perc

6-6

Kidobták a norvégok a labdát, így Ilic góljával kapaszkodhattunk. Ugyan Röd újabb gólt lőtt, Sipos beállóból zárkóztatta a mieinket, majd Mikler is védett egy lövést a jobb szélről, így Bodó átlövése már egyenlítő gólt jelentett!

5-3

Barthold elkapta a fonalat, újabb góljával már három lövésből három gól a mérlege, Bodó viszont pontatlan volt a túloldalon. Mikler viszont védeni tudott, így támadhattak újra a magyarok és egy szélre kitett labdából Pedro szépített.

4-2

Lékai Máté értékesítette a büntetőt, amit Bóka Bendegúz kiharcolt, majd mindkét kapus bemutatott egy-egy bravúrt, amiből nagy rohanás alakult ki. Ennek a végén Barthold talált be újra, így egyenlítés helyett kettővel mennek a norvégok.

3-1

Sander Sagosen kíméletlenül kihasználta a helyzetét, amire Bánhidi tudott beállóból válaszolni, de Barthold azonnal betalált a túloldalon, majd egy eladott labdát a lehozott kapusunk miatt üresen tátongó kapuba dobott Björnsen.

0-0

Már megint katasztrófával kezdünk, most nem Sipos Adrián miatt, mint a portugálok ellen. Hanusz kiharcolt egy hetest, valamint egy kiállítást, mivel Magnus Röd megfogta cselezés közben. Rosta bedobta ugyan a büntetőt, de a kapus fejét is érte a labdája, ezért gól helyett piros lapot kapott Rosta és maradt a 0-0. Rosta 52 másodpercet töltött a pályán.

A másik mai helyosztón kétszeri hosszabbítás döntött

Németország félidőben három góllal vezetett, a második félidő derekán pedig már 28-21-re is ellépett Egyiptom ellen. Az afrikai csapat azonban elképesztő hajrában kezdett és egy 7-1-es sorozatot produkálva újra meccsbe jött. Hatvan percet követően 30-30 állt az eredményjelzőn, a kétszeri hosszabbítást viszont a németek behúzták 5-4-re, így ők már biztosan az ötödik helyért játszanak hétvégén.

A statisztika a norvégok mellett áll

Ellenfelünk is nagy pofont kapott, de nem úgy, ahogy a mieink. Norvégia úgy kapott ki Spanyolországtól, hogy csak a második hosszabbítás hozott döntést, így aztán a skandinávok is nagyon csalódottan érkeznek a mérkőzésre. A magyar és norvég együttes eddig 15-ször találkozott egymással az IHF cikke szerint, ebből nyolcszor nyertek az északiak. Legutóbb a 2021-es vébén 35-26-ra.

A szövetség már elégedett

A hivatalosan kitűzött célt elértük, kijutottunk az olimpiai selejtezőtornára, és mivel a mérlegnek ezt az oldalát tartom fontosabbnak, elégedett lehetek ezzel a világbajnoksággal

mondta a Dánia elleni megsemmisítő vereség előtt Nagy László, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) szakmai alelnöke.

Ennek ellenére egy 40-23-as pofonból nagyon gyorsan fel kell ébredni, ha a szintén komoly játékerőt képviselő norvégok ellen meccsben akar maradni Chema Rodríguez csapata. Márpedig ezt akarja.

Olvasói sztorik