Sport

Cicipasz megtörte az elődöntős átkot az Australian Openen

Manan VATSYAYANA / AFP
Manan VATSYAYANA / AFP

A harmadik helyen kiemelt Sztefanosz Cicipasz négy szettben legyőzte pénteken az orosz Karen Hacsanovot az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi tornáján, ezzel pályafutása során először bejutott a döntőbe az év első Grand Slam-tornáján.

A 24 éves görög játékost az első játszmában komoly küzdelemre késztette a 18. helyen rangsorolt riválisa, de a rövidítést magabiztosan nyerte Cicipasz. A folytatásban a görög teniszező irányított, hozta is a második szettet, a harmadikban viszont 5:5-nél elvesztette az adogatását, és Hacsanov újra rövidítésig vitte a küzdelmet, amit be is húzott.

A negyedik játszmában Cicipasz már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, és sikerült lezárnia a csaknem három és félórás összecsapást.

Cicipasz 2019, 2021 és 2022 után negyedszer játszott elődöntőt az Australian Openen, a fináléba most jutott be először.

A trófeáért a kilencszeres bajnok szerb Novak Djokovic és az amerikai Tommy Paul mérkőzésének győztesével küzdhet meg vasárnap.

A görög játékos másodszor szerepelhet GS-döntőben, a 2021-es Roland Garros fináléját öt szettben elvesztette Djokoviccsal szemben.

Eredmények, elődöntő:

férfiak:
Cicipasz (görög, 3.) – Hacsanov (orosz, 18.) 7:6 (7-2), 6:4, 6:7 (6-8), 6:3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik