Svédország 32-30-ra legyőzte Portugáliát a férfi kézilabda-világbajnokságon, ami azt jelenti, hogy a magyar válogatott második helyezettként ott van a negyeddöntőben.
Ezen a mérkőzésen nagyon sok játékos pihenőt kapott a skandináv csapatban, így a kapus, Andreas Palicka is csak a lelátón ült. Legalábbis az első félidőben. A szünetben ugyanis lesétált és komoly beszédett tartott, mivel ez volt a vébén az utolsó mérkőzés, amit Göteborgban rendeztek.
Szerettem volna megragadni a lehetőséget, hogy nem csak a saját nevemben beszélve, de teljes szívemből hálát adjak nektek a hihetetlen támogatásotokért. Elképesztő hangulatot teremtettetek az elmúlt öt és fél mérkőzésen, igazi otthonná vált előttetek játszani. Ez a világ legjobb arénája
– mondta Palicka, aki vastapsot kapott a beszédért.
A pozitív energia átragadt a meccsen szereplő kézisekre is, mert a félidőben 14-13-ra még a portugálok vezettek, mégis sikerült megfordítani a találkozót. Ez persze a magyar csapatnak is jó hír, mivel így a mieink is a legjobb nyolc közé jutottak.