Élő Sport

Svédország átgázolt a hajrára széteső magyar kéziválogatotton

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
Vereséggel kezdte a világbajnokság középdöntős szakaszát a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely 37-28-ra kikapott Svédországtól. Bár az első gólt még Chema Rodríguez csapata szerezte a mérkőzésen, onnantól kezdve már csak szaladt az eredmény után, a ziccereket könnyedén kialakító társrendező pedig főleg a második félidőben szedte szét a magyar védelmet. Folytatás pénteken, a Portugália ellen pontot szerző Brazília ellen.

A magyar kézilabda-válogatott első középdöntős mérkőzését játszotta szerdán a lengyel-svéd közös rendezésű világbajnokságon, rögtön a legnehezebb ellenféllel, a társrendező Svédországgal találta szemben magát Chema Rodríguez csapata. Míg a mieink Dél-Korea sima, és Izland hősies legyőzése után rendkívül fájdalmas vereséget szenvedtek Portugália ellen, addig a svédek eddig mindenkin átgázoltak, aki szembejött velük.

Kaptunk némi segítséget a középdöntőben, Brazília ugyanis egy időn túli hetessel pontot szerzett Portugália ellen, ez pedig a vb második szakaszának zárásakor még jól is jöhet a magyar válogatott számára. Amely viszont úgy vehette volna saját kezébe a sorsát, ha bravúros eredményt ér el Svédország ellen.

Magyar góllal indult a szerda esti, göteborgi összecsapás, ám innentől kezdve jöttek a hibák támadásban, az Európa-bajnok svédek pedig szép csendben fordítottak. Egy darabig még sikerült tartani az egy-két gólos különbséget, de a 13. perc elején már négy volt a különbség. Innen még sikerült visszajönni két gólra, de ahogy aztán a meccs további részében, ekkor sem sikerült kihasználni a momentumot. Rosta és Sipos ugyan három-három gólt szerzett a szünetig, így is 18-14-es hátrányban volt Magyarország.

Kovács Tamás / MTI

A második félidő elején potyogtak a gólok, majd a 35. perc környékén volt a kulcspillanat: támadhattunk azért, hogy feljöjjünk két gólra, de a meccs egyik hőse, Palicka védte Lékai lövését. Innen Svédország ellépett, egy darabig négy-öt találat volt a különbség, a hajrában viszont a rivális ízekre szedte a magyar védelmet, tíz is volt közte, a vége pedig kilencgólos vereség lett.

A magyar válogatott legjobbja Rosta Miklós volt, aki nyolc lövésből hét gólt szerzett. Bóka Bendegúz ötször talált be, Mikler Roland hét, Székely Márton négy védéssel zárt. Andreas Palickának 15 védése volt.

A magyarok pénteken 18 órától Brazília, vasárnap 20.30-tól pedig a Zöld-foki Köztársaság ellen játszanak. A negyeddöntőbe a csoport első két helyezettje jut, és ez volt a szövetség célkitűzése is, ez kellene ahhoz, hogy a csapat ott lehessen az olimpiai selejtezőtornák egyikén. Az esély még nem úszott el, a portugálok pontvesztése jól jött, viszont mostantól nem hibázhat Magyarország és a svédeknek is hozniuk kellene a meccseiket.

Középdöntő, 1. forduló, II. csoport

Svédország-Magyarország 37-28 (18-14)

 

Magyarország: Mikler – Bóka 5, Szita 1, Lékai 2, Bánhidi 3, Ancsin 3, Rodríguez, cserék: Sipos, Ilic 1, Bodó 3, Rosta 7, Hanusz 2, Szöllősi 1, Székely, Bujdosó

lövések/gólok: 53/37, illetve 47/28

gólok hétméteresből: 2/1, illetve 4/3

kiállítások: 4, illetve 6 perc

 

A csoport állása: 1. Svédország 6 pont, 2. Izland 4, 3. Portugália 3 (81-78), 4. Brazília 3 (76-82), 5. Magyarország 2, 6. Zöld-foki Köztársaság 0

Svédország átgázolt a hajrára széteső magyar kéziválogatotton

Vereséggel kezdte a világbajnokság középdöntős szakaszát a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely 37-28-ra kikapott Svédországtól. Bár az első gólt még Chema Rodríguez csapata szerezte a mérkőzésen, onnantól kezdve már csak szaladt az eredmény után, a ziccereket könnyedén kialakító társrendező pedig főleg a második félidőben szedte szét a magyar védelmet. Folytatás pénteken, a Portugália ellen pontot szerző Brazília ellen.

37-28 - vége

Palickának még volt egy nagy védése a végén, majd Szöllősi intézte el, hogy ne legyen kétszámjegyű a vége.

37-27

Hanusz most eljutott ziccerig, amit bedobott, de Bergendahl visszaállítja a tízgólos különbséget. Bodó gólja után Bergendahl rontott, de Palicka aztán bravúrt mutatott be Bodó újabb próbálkozásánál. Johansson lövését nem tudta kivédeni Miklr.

35-25

Sajnos eljutottunk ide, tíz van közte. Hanusz szórta el a labdát, Wanne pedig köszönte.

33-25

Bánhidi esik el, de nincs hetes, svéd gól viszont igen, Claar szerzi. Palicka sokadik demoralizáló bravúrja után Mikler is bemutatott egy védést, majd Hanusz dobott szerencsés gólt: a labda a kapufáról a kapusra pattant, majd onnan a kapuba. Fellángolás csak, Claar könnyedén verte meg a magyar magyar védelmet. Bujdosó kiharcolt egy hetest, Rosta pedig bedobta első szándékból.

31-23

Rögtön eladott labdával folytattuk, de aztán a svédektől is elvették a labdát. Ez kezd egyre rosszabbul kinézni, Bodó eladott labdájából Johansson talált be, nyolc gól már a különbség.

30-23

Palicka óriási védett lábbal, a lerohanás végén Wanne eredményes. Rosta bejátszása sem volt jó, Lagregren pedig tovább növeli a különbséget. Elrontottunk egy újabb támadást, Wanne góllal büntetett, már hét gól van közte. Chema időt kért.

27-23

Rosta és Bóka góljai tartják most a magyra csapatot, de lényegében minden magyar találatra van egy svéd válasz, állandósult ez a négy-ötgólos különbség. Na most megszakadt a sorminta, Mikler védte Gottfridsson próbálkozását.

25-20

Ancsin találta el a kapufát, amit góllal büntetett Svédország, Wanne kapott remek labdát és a szélről volt eredményes. Most viszont szépen járt a labda, Bóka pedig megszerezte a harmadik gólját is a második félidőben. Draj harcolt ki hetest és kiállítást, a büntetőt Ekberg dobta be úgy, hogy a labda a lécről pattant a gólvonal mögé.

23-19

Lagergren még úgy is betalált, hogy Bánhidi sanyargatta. Palicka aztán Ancsin lövését tolta a léc fölé, és ugyan Sipos blokkolni tudott a túloldalon, a labda a svédeknél maradt, de Gottfridson lövésébe valahogy beleért Székely. Bravúr.

22-19

Bánhidi veszi be újra a svéd kaput, aztán Székely véd, majd kimarad a duplázás is, azért támadhat a magyar válogatott, hogy csak két gól legyen a különbség. Amcsin nem tudott túljárni Palicka eszén, majd Lékai bejátszása nem jó, de Wanne lövése kipattan a kapufáról. Ezzel a lehetőséggel sem sikerült élni, Palicka Lékai lövését is védte.

22-18

Bóka a szélről villant, majd ellene fújtak hetest, de Székely kivédte Wanne lövését. Ez egy momentum lehetne, főleg, hogy jó a bejátszás Bánhidinek, aki nem is hibázik. Középen viszont megint ziccerbe kerül Svédország, Gottfridsson a gólszerző. Pörögnek az események, Bóka góljára Lagregren válaszol azonnal.

20-15

Nem sokáig tartott az emberelőnyünk, Bánhidit szórták ki egyből. Lagregren mászta meg Sipost, így övé az első gól a második félidőben. Rosta kapott remek labdát a túloldalon, a léc alá lőtt. Johansson nem hagyja, hogy nagyon elbízzuk magunkat, sistergős átlövésből volt eredményes.

A svédek lövéshatékonysága jobb

A két magyar kapus eddig öt védéssel zárt, de a helyzeteik 72 százalékából gólt szerzett a rivális. A magyar válogatott 61 százalékon áll, Palickának pedig hat védése van.

18-14 - félidő

Ezek Palicka percei: azután, hogy Claar visszaállította a négygólos különbséget, a svéd kapus kivédte Bujdosó lövését a szélről. A Miklert a kapuban váltó Székely is bemutatott egy védést, majd Hanusz harcolt ki hetest és kiállítást, Rosta nem hibázott a vonalról. A svédeké volt az utolsó támadás, Claar gólja zárta le a játékrészt, néggyel vezet a házigazda.

16-13

Rosta fordult be szépen és szerzett újabb gólt, majd a svédek kértek időt – közben Chema kapott sárgát -, de a lécen csattant az újabb lövés. Rosta atán kiharcolt egy hetest és egy kiállítást is, Lékai lövését azonban védte Palicka.

16-12

Sandell lőtte ki az alsó sarkot, a túloldalon pedig Bodó küldött egy lövőcsellel két svédet, mielőtt betalált volna. A védekezásünkön lenne mit feszesíteni, középről dobálja a gólokat az ellenfél. Rostát sikerült megjátszani a falban, befordult és betalált, de jön a gyors válasz Claar révén.

13-10

Ha Bodó így felugrik, ember nem blokkolja le, most se sikerült. Csakhogy, amíg mi izzadva jutottunk el eddig a lövőhelyzetig, a svédek könnyedén alakítottak ki ziccert, amit Ekberg gólra is váltott. Ilics ugyanakkor test mellől kilőtte a hosszú felsőt passzívnál. Vagány volt.

12-8

Lékai töri meg a gólcsendet, de szinte egyből jön a svéd válasz. Utána eladtuk a labdát, de a rivális is. Palicka védett aztán nagyot a kapufa segítségével, de sikerült kivédekezni a következő svéd támadást, utána azonban technikai hiba miatt elvették a labdát a magyar csapattól.

11-7

Mikor úgy tűnt, lendületbe kerülünk, kimaradt egy dobásunk, Lékai egy másik támadást ellépett, a svédek pedig két gólt is szereztek addig, úgyhogy megint négy a hátrány.

9-7

Mezőnyjátékosra cseréltük Mikler, de Bodó lövése elakadt a blokkban, Johansson pedig az üres kapuba dobott. A következő támadásbál Bodó már meg tudta játszani Bánhidit, aki nem is hibázott, majd Mikler védett. Játszottunk egy kínait, amit Pedro be is dobott, de belefújtak, hetest dobhatott Lékai – be is dobta.

8-5

Szita ezúttal megtalálta az utat a kapuba, majd Sipost állították ki, megforgatta az emberét, és a félre is dobta. Wanne gólra váltotta az előnyt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik