Sport

Újabb szegedi játékos mutatkozhat be a kézivébén

A szlovén férfi kézilabda-válogatott kedden Krakkóba költözött, ahol folytatja szereplését az idei világbajnokság középdöntőjében. A legjobb nyolc közé jutásért vívott harcban már a Szeged beállósa, Matej Gaber is segíthet.

„A válogatott orvosi és fizioterápiás csapata mindent megtesz annak érdekében, hogy Borut Mackovsek készen álljon a folytatásra, ennek ellenére nem akarunk semmit a véletlenre bízni. A sérülése okozta hiányával nagy űr keletkezett a védelmünk közepén, amit lehetőség szerint Matej Gaber igyekszik majd befoltozni.

Kétségtelen, hogy egy tapasztalt és minőségi játékossal erősödtünk

– idézte a szlovén szövetség honlapja Uros Zorman szövetségi kapitányt.

A Szeged 31 éves, 137-szeres válogatott játékosa sérülés miatt kihagyta a felkészülést és a vébé első szakaszát, azonban állapota annyit javult, hogy amikor felkérték a szereplésre, egy pillanatig sem habozott.

A szlovén válogatott szerda és vasárnap között Iránnal, Spanyolországgal és Montenegróval mérkőzik meg a középdöntőben.

Férfi kézilabda-vb, középdöntő, az I. csoport állása

1. Spanyolország 4 pont (65-47)
2. Franciaország 4 (61-55)
3. Szlovénia 2 (63-58)
4. Montenegró 2 (59-61)
5. Lengyelország 0 (47-58)
6. Irán 0 (53-69)

 

Az első két helyezett jut be a negyeddöntőbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik