Sport

Szeptemberi forgatás közben tört el Növényi Norbert gerince

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

Növényi Norbert forgatás közben eltörte a gerincét, írja a Blikk.

A 65 éves korábbi olimpiai bajnok magyar birkózó ugyan januárban mesélt a balesetéről, ám az szeptemberben történt egy forgatás során, amikor leesett egy rodeós bikáról. Rosszul esett, fel sem tudott állni, így aztán az orvosok azonnal kórházba vitették.

„A vizsgálatok után egyértelműen látszott, hogy eltört a gerincem, azon a részen pedig, ahol a lumbágó szokott jelentkezni, le is tört a csigolyából egy másfél centis darab.

Az volt a szerencsém, hogy kifelé volt a törés, ennek köszönhetően nem lett nagyobb baj. Az orvos azt mondta, nincs szükség műtétre, meg kell várni, hogy minden összeforrjon. Ez viszont hosszú időbe telik”

– magyarázta Növényi Norbert.

A baleset utáni hetek nagyon kemények voltak. Olyan fájdalmaim voltam, hogy átizzadtam mindent, csak fájdalomcsillapítóval tudtam menni, ülni, de még feküdni is. A sérülés miatt egy jó ideig dolgozni sem tudtam, le kellett mondanom néhány felkérést

– folytatta Növényi, aki köszönetet mondott a családja és barátai támogatásáért.

Szerencsére a korábbi kitűnő birkózó már újra tud járni és dolgozni, de elsősorban nem a kamerák előtt mozog jelenleg.

„Most éppen nem forgatok, mert nincs olyan felkérés, de emiatt nincs bennem rossz érzés. Elfogadtam, hogy idősebb vagyok, kevesebb színészi munka talál meg, és a fiatalok vannak porondon. Van bőven elfoglaltságom így is, edzéseket tartok, könyvet írok. A következő kötetem az Utazás a lelkem körül címet kapja, amelyben arról írok, hogy a sok gyűlölet és az emberek egymás felé irányuló rosszindulata hogyan érint engem. Sajnos, azt látom, hogy egyre inkább eltűnik a világból a szeretet”

– mesélte Növényi Norbert.

A Blikk orvosi szakvéleményt is kikért a gerinctöréssel kapcsolatban, ebből pedig kiderül, hogy Növényinek óriási szerencséje volt, amiért a csont kifelé tört. Ellenkező esetben akár le is bénulhatott volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik