Sport

Kremljov szerint azért üldözik a bokszot, mert ő orosz

Imtiyaz Khan/Anadolu Agency via Getty Images
Imtiyaz Khan/Anadolu Agency via Getty Images

A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) elnöke, Umar Kremljov szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) üldözi az általa irányított szervezetet, és mindezt azért teszi, mert ő orosz állampolgár. Kremljov a világszövetség tagországainak küldött – és az IBA görög főtitkára, George Jerolimposz által is aláírt – levélben fogalmazta meg vádjait a NOB-bal szemben, miután az ötkarikás testület csütörtökön értésre adta: fontolgatják a boksz kihagyását a 2024-es, párizsi olimpia programjából.

Az IBA legutóbbi kongresszusa ismét azt jelezte, hogy a Nemzetközi Ökölvívó Szövetséget nem igazán érdekli az ökölvívósport és az ökölvívók helyzete, csak a saját hatalmával törődik

– utalt arra a NOB, hogy az IBA szerződést hosszabbított egyetlen főszponzorával, az orosz Gazprom vállalattal, amelyet nagyrészt az orosz kormány ellenőriz.

Kremljov szerint az ökölvívás eltávolításával kapcsolatos fenyegetés része a NOB „geopolitikai célokból manipulált, a sportolók és a sportág ellen irányuló” kampányának, amely az IBA jelenlegi vezetésének kiszorítására irányul – írta a levelet ismertetve az ötkarikás ügyekben járatos insidethegames.biz portál.

Az orosz sportvezető hangoztatta: az IBA továbbra is elkötelezett amellett, hogy megtisztítva a korábbi irányítási problémáktól pénzügyileg is szilárd, független és fenntartható szervezetté váljon.

Az IBA-t – korábbi nevén AIBA-t – a világszövetség irányítási, pénzügyi és sportszakmai zavarai miatt a NOB 2019-ben kirekesztette az ötkarikás részvétellel kapcsolatos folyamatból, így a tavalyi tokiói olimpia boksztornáját az IBA-tól függetlenül bonyolította le. A változatlan aggályok miatt a NOB a 2024-es párizsi játékokon is saját szervezésében akarja megrendezni az ökölvívás versenyeit, miként az ötkarikás kvalifikációs tornákat is, a 2028-as, Los Angeles-i olimpia előzetes programjában pedig már nem is kapott helyet a boksz.

Kremljov novemberben közölte, zajos visszhangot váltana ki, ha az ökölvívást eltávolítanák az olimpiai programból.

Azzal is tovább szította az ellentéteket, hogy kijelentette: reméli, újra üdvözölheti az orosz és fehérorosz bokszolókat az IBA versenyein. A világszövetség nemrég hatályon kívül helyezte az ukrajnai háborúban érintett két ország ökölvívóira kimondott versenytilalmat, amelyet a NOB ajánlására vezetett be, így az orosz és fehérorosz sportolók akár nemzeti zászlajuk alatt is indulhatnak a nemzetközi viadalokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik