Sport

Bár simán nyertek a magyar kézisek, kicsit bíróztak a szlovének

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

A szlovén női kézilabda-válogatott 29-25-ös, Magyarország elleni vereséggel zárta az idei Európa-bajnokságot. A csapat három győzelemmel és három vereséggel a nyolcadik helyen végzett, ez az eddigi legnagyobb sikere (az eddigi csúcsot a 2004-es Eb-9. hely jelentette).

A mérkőzés még akár komoly jelentőséggel is bírhatott volna, egy győzelemmel életben maradtak volna az elődöntős álmok. A vereséggel azonban késő délutánra eldőlt, hogy Norvégia és Dánia jut tovább a középdöntőből (később kiderült, szlovén sikerrel sem lett volna másképp).

A mérkőzést követően a hazai játékosok nagyot csalódottan nyilatkoztak, többen a könnyeiket sem tudták elrejteni.

„A találkozó előtt igazi energia volt a csapatban, megpróbáltuk elfelejteni a hétfői, Norvégia elleni vereséget. Tudtuk, hogy nyernünk kell, de nem sikerült. Sajnos nem tartottuk magunkat ahhoz, amit védekezésben megbeszéltünk, támadásban is követtünk el hülyeségeket. Nagyon sajnálom, mert teljesen más érzés lett volna, ha ezt az utolsó mérkőzést megnyerjük” – mondta Ana Gros, a Győri Audi ETO KC jobbátlövője.

Barbara Lazovic, a Krim jobbátlövője szerint a játékvezetők sem álltak a helyzet magaslatán.

Csalódott vagyok, ha még három napig játszunk, akkor sem nyertünk volna, főleg a játékvezetői felfogás miatt.

Igaz, nem voltunk jók, nem volt elég energiánk a védekezésben. Nyilván a norvégok elleni csata érzelmileg kimerített bennünket, de a vereség fő oka szerintem a bírói felfogás volt, amely inkább Magyarország mellett szólt” – idézte a Siol.net portál.

„Mindannyian nagyon akartuk ezt a győzelmet, végig küzdöttünk, de sajnos nem sikerült. Talán egy kicsit túlzottan elragadtatott minket a vágy” – mondta könnyes szemmel Natasa Ljepoja, a Krim beállósa.

Kapcsolódó
Golovin: Helyén volt a szívünk és az eszünk
Mindenki azt érezte, középdöntős pont nélkül nem szabad hazamenni a női kézi Eb-ről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik