Sport

Azon pörög minden teniszdrukker, mi az a titkos ital, amit Djokovic ivott meccs közben

Jean Catuffe / Getty Images
Jean Catuffe / Getty Images

A dán Holger Rune világraszóló sikert aratott a múlt héten a Paris Mastersen, a 19 éves játékos ugyanis sorra ejtette ki a top10-es játékosokat a döntőig vezető úton (a világelső Carlos Alcaraz ellen is szettelőnyben volt, amikor a spanyol feladta), majd a fináléban legyőzte Novak Djokovicot is játszmahátrányból fordítva.

Rune fantasztikus teljesítményéről ugyanakkor elvitte kissé a fókuszt egy elődöntőben történt jelenet. Djokovic Sztefanosz Cicipaszt verte, a meccs közben pedig a stábja egy italt küldött neki a lelátóról. Az egyik szurkoló kiszúrta, hogy készül valami, el is kezdte kamerázni a szerb stábjából, Ulises Badiót, aki valamit összekevert a kulacsban, majd egy labdaszedővel odaküldte Djokovicnak.

Az, hogy a játékosok stábja a lelátóról küld le a pályára valami sportitalt, nem ritka, ám az, ahogy Badióék reagáltak, az beindította a találgatásokat, ugyanis mikor észrevették, hogy kamerázzák őket, hirtelen kitakarták a képet.

Több teniszes szakíró is kommentálta a látottakat a Twitter-oldalán és mind egyetértettek abban, hogy a lelátón bekevert ital nem szokatlan.

A testbeszéd egészen bizarr ezen a felvételen. Mégis mit akarnak leplezni? Nem hiszem, hogy bárki is tiltott szereket venne be mérkőzés közben. Nem is vádolok senkit semmivel, de milyen gyanús, hogy színészkedni kezdesz, amikor hirtelen észreveszed, hogy levideóznak

írta például Ben Rothenberg.

Nem ez az első sportitalos ügye Djokovicnak idén. Wimbledonban például egy flakont küldtek neki, amiből aztán úgy tűnt, hogy nem is ivott, hanem belélegzett valamit. Amikor arról kérdezték, mi volt az, a 21-szeres Grand Slam-győztes csak simán varázsitalnak nevezte, majd azzal folytatta, egyszer, de nem túl hamar, mindenki megtudja, miről van szó.

Kipróbálod, és aztán elmondod, milyen érzés. Lehet, hogy megnyered Wimbledont

– viccelte el akkor az újságíró kérdését a szerb.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik