Élő Sport

Pocsék első félidőből nem volt visszaút, kikapott Horvátországtól a női kéziválogatott

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

A női kézilabda-válogatott 21-18-ra kikapott Horvátország ellen az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában.

Az első percben úgy tűnt, keményen beleáll a magyar válogatott a meccsbe, de az első bekapott gól után nagyon szétesett a csapat játéka.

A horvátok apránként be-betaláltak, a mieink viszont 11 és fél percig képtelenek voltak gólt lőni, hiába kért időt Golovin.

Ez megalapozta a horvátok számára azt az ötgólos különbséget, amit csak ideiglenesen sikerült csökkentenie a magyaroknak, különösen a félidő derekán beállt Füzi-Tóvizi Petra remeklésének hála félidőben „csak” 10-7-re vezetett Horvátország.

Czeglédi Zsolt / MTI Egyetlen képen a válogatott játéka.

Térfélcsere után gyorsan jött az első magyar gól, utána viszont ismét beragadt, ami borzasztó nagy lökést adott Tea Pijevicnek, aki a végére már bravúrokat is hozott. Nem is igazán tudott közeledni a válogatott, négynél csak három perccel a meccs vége előtt sikerült közelebb kerülni Horvátországhoz. A védekezésen sem sikerült nagyot javulni és támadásban sem, pedig a második félidő második felében több lehetőség is nyílt a zárkózásra, de nem akadt olyan lövő, aki magabiztosan és jó százalékban dobta volna be a helyzeteket.

A lelkesedéssel nem volt baj, ez látszott az utolsó percekben is, amikor Kácsor Gréta a saját hatosára bevetődve hárított egy labdát az üres kapu előtt. A mutatott játék azonban nem nézett ki jól, sem támadásban, sem védekezésben, ezért a horvátok nagyon simán húzták be a meccset, még úgy is, hogy semmi extrát nem húztak a találkozón.

Női kézilabda-Eb, csoportkör, 2. forduló, A csoport

Horvátország-Magyarország 21-18 (10-7)
Ljubljana, v.: Merz, Kuttler (németek)
lövések/gólok: 34/21, illetve 40/18
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 5/3
kiállítások: 10, illetve 2 perc

0-0

Kácsoré volt az első lövés, talán meg is lökték, de a tény ettől még az, hogy a kapus védeni tudott. Átlövésre kényszerítették ellenfelüket a magyarok, de elkerülte a kaput a lövés. Ezután Ksnik azonnal besárgult, majd Vámost előbb faultolták, majd eladta a labdát. Három perc alatt nem esett gól.

0-0

Elindult a mérkőzés, türelmes labdajáratás után lekapcsolta a magyar védelem a horvátok támadását, a kapuban Janurik kezdett.

Kemény csata lesz a mai

Golovin nagyon szűkszavúan nyilatkozott az M4 Sport riporterének a mérkőzést megelőzően, de a lényeg minden válaszban ugyanaz volt: az első meccshez képest jobb teljesítményre és óriási küzdőszellemre lesz szükség. A játékosok maguk is fogadkoztak a nyitómeccs után, hamarosan kezdődik is a meccs és kiderül, sikerül-e.

A horvátok mérlege ellenünk

A magyarok 17-szer győztek, egy döntetlen mellett tíz vereséggel állunk. Legutóbb épp egy Eb-n találkozott a két csapat, akkor 24-22-re kikaptak a mieink.

Olvasói sztorik