Élő Sport

Pocsék első félidőből nem volt visszaút, kikapott Horvátországtól a női kéziválogatott

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

A női kézilabda-válogatott 21-18-ra kikapott Horvátország ellen az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában.

Az első percben úgy tűnt, keményen beleáll a magyar válogatott a meccsbe, de az első bekapott gól után nagyon szétesett a csapat játéka.

A horvátok apránként be-betaláltak, a mieink viszont 11 és fél percig képtelenek voltak gólt lőni, hiába kért időt Golovin.

Ez megalapozta a horvátok számára azt az ötgólos különbséget, amit csak ideiglenesen sikerült csökkentenie a magyaroknak, különösen a félidő derekán beállt Füzi-Tóvizi Petra remeklésének hála félidőben „csak” 10-7-re vezetett Horvátország.

Czeglédi Zsolt / MTI Egyetlen képen a válogatott játéka.

Térfélcsere után gyorsan jött az első magyar gól, utána viszont ismét beragadt, ami borzasztó nagy lökést adott Tea Pijevicnek, aki a végére már bravúrokat is hozott. Nem is igazán tudott közeledni a válogatott, négynél csak három perccel a meccs vége előtt sikerült közelebb kerülni Horvátországhoz. A védekezésen sem sikerült nagyot javulni és támadásban sem, pedig a második félidő második felében több lehetőség is nyílt a zárkózásra, de nem akadt olyan lövő, aki magabiztosan és jó százalékban dobta volna be a helyzeteket.

A lelkesedéssel nem volt baj, ez látszott az utolsó percekben is, amikor Kácsor Gréta a saját hatosára bevetődve hárított egy labdát az üres kapu előtt. A mutatott játék azonban nem nézett ki jól, sem támadásban, sem védekezésben, ezért a horvátok nagyon simán húzták be a meccset, még úgy is, hogy semmi extrát nem húztak a találkozón.

Női kézilabda-Eb, csoportkör, 2. forduló, A csoport

Horvátország-Magyarország 21-18 (10-7)
Ljubljana, v.: Merz, Kuttler (németek)
lövések/gólok: 34/21, illetve 40/18
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 5/3
kiállítások: 10, illetve 2 perc

Rém gyenge játékkal kapott ki a magyar kéziválogatott az Eb-n

Az első percben úgy tűnt, keményen beleáll a magyar válogatott a meccsbe, de az első gól után nagyon szétesett a csapat játéka. A horvátok apránként be-betaláltak, a mieink viszont 11 és fél percig képtelenek voltak gólt lőni, hiába kért időt Golovin. Ez megalapozta a horvátok számára azt az ötgólos különbséget, amit csak ideiglenesen sikerült csökkentenie a magyaroknak. Nagyjából összeszedte magát Golovin csapata és félidőre három gólra csökkentette a különbséget.

Térfélcsere után gyorsan jött az első magyar gól, utána viszont négynél csak három perccel a meccs vége előtt sikerült közelebb kerülni Horvátországhoz a magyar együttesnek. Védekezésen sem sikerült nagyot javulni és támadásban sem, pedig a második félidő második felében több lehetőség is nyílt a zárkózásra, de Pijevic is jól védett és a mieinknél nem akadt olyan lövő, aki magabiztosan és jó százalékban dobta volna be a helyzeteket.

21-18

Kácsor betörésből szerzett gólt, majd az utolsó percbe érve, majd Lukács csökkentette kettőre a különbséget. Blazevic dobott még egy gólt, majd időntúli hetessel zárhattuk a mérkőzést, ám Kácsor lövése kimaradt, így 21-18-ra nyert Horvátország.

18:32

Lerohanásból Lukács újabb gólt lőtt, de Sopavec hetest harcolt ki, amit Blazevic a bal fölső sarokba dobott. 92 másodperc maradt, jött az időkérés.

19-15

A horvátok elpasszolták magukat, amiből végül újabb gólt szereztek a magyarok, ezúttal Márton Gréta szépített a bal szélről. Ezután lerohanásból is esélye nyílt a gólszerzésre, de Pijevic bravúrral védte a ziccert. Ez volt a 12. hárítása a meccsen. Időt kértek a horvátok.

19-14

Posavec lőtt gólt már megint és bár Vámos elpasszolta magát, az üres kapuba tartó labdát bevetődve a visszafelé rohanó Kácsor blokkolt hatalmasat. Klujber kilőtte Pijevicet, de mázlinkra oldalt ment ki a labda. Az újabb támadás végén büntetőt kaptak a mieink, amit Kácsor értékesített, így maradt hat perc még zárkózni.

18-13

Blazevic emberhátrányban is gólt tudott dobni, de Kuczora hetesből szépített, majd Lukács a szélről talált be, de Pesovac gondoskodott róla, hogy visszaálljon az ötgólos különbség.

16-11

Blazevic azonnal dobott egy gólt, majd egy rossz keresztpassz után Blazevic próbálkozhatott messziről, de Szemerey kitenyerelte a labdát. Jezic térdét érte a labda, így emberelőnybe került Magyarország, de Kuczora lövése a lécről jött ki.

15-11

Golovin időt kért, de ezután azonnal eladta a labdát Vámos. Posavecre belemenést fújtak, de Kuczorát csak faultolva tudták megállítani a horvátok. Vámost a levegőben lökték, így heteshez jutottak a mieink, Kuczora pedig értékesítette a büntetőt.

18:32

Albek harcolt ki egy emberelőnyt, de Tóvizi lövését először tudta hárítani a horvát kapus. Jó védekezés után Blazevic elképesztő erővel lőtte ki a bal fölső sarkot. Túloldalon kipörgött Albek kezéből a labda, így kényelmesen leepergették a kiállításból az időt. Az újabb gól elmaradt, de nálunk is, mert Pijevic belekapott Töpfner próbálkozásába.

14-10

Klujber lövésébe pont annyira kapott bele Pijevic, hogy kapufára mentsen, majd Blazevic dobhatott hetest, amivel újra ötre nőtt a különbség. Albek átlövésére leért Pijevic, de végre kivédekeztek egy támadást a magyarok és Töpfner jobb szélről szépített. Ezután gyors gólváltás történt, Posavec betörésből dobott gólt, majd Korsós a bal szélről lőtte ki rövid fölső sarkot.

12-8

Tóvizit lerántani sem lehetett rendesen, a bal szélen felfutó Korsós viszont így üresen érkezett és dobott gólt. Krsnik két percet kapott, úgyhogy összességében így nagyon jól jártunk. Klujber gyönyörűen szerzett labdát, de a bírók benézték és szabálytalanságot fújtak, pedig nem ért ellenfele kezéhez a magyar kézilabdázó. Kuczora lövése az oldalhálóban landolt, ezután kiegészült Horvátország és Petika bebombázta az újabb gólját.

11-7

A magyar csapat kezdte a második félidőt, de sajnos egy pontatlan labdával. Petika átlövésén hiába volt rajta Szemerey, a blokkról bepattant a labdája.

Nagy a különbség a kapuban

Ugyan a védekezésünk is hamar összeomlott, Janurik két védése 12 lövésből túl kevésnek bizonyult, hogy ne kerüljünk tetemes hátrányba. Túloldalon Pijevic 13 próbálkozásból hatot hatástalanított, ez komoly különbség a meccsen. Támadásban is akadnak persze gondjaink, Klujber és Kácsor három lövésből, Albek kettőből nem tudott betalálni, viszont Tóvizi beállása nagyon jól sült el, nem csak a 3/3-as mutatója miatt.

10-7

Jó védekezés után Szemerey védett egy átlövést, de kimondottan lassan és körülményesen támadtak a magyarokk. Szerencsére Japundza nem bírt el Korsóssal, amiért kiküldték, majd Töpfner jobb szélről talált a kapuba. Petika kapu fölé dobta az utolsó támadást, háromra faragtuk a hátrányt félidőre.

10-6

Albeket kiküldték – eléggé nagyvonalúan – a bírók két percre, de előbb a horvátoknál, majd a magyaroknál fújtak belemenést. Tóvizi belepiszkált egy bejátszásba, így nem sikerült növelniük az előnyt, sőt végre nekünk is mázlink volt, mert Kuczora lövése a blokkról megpattanva utat talált a bal alsó sarokba. Másfél perc maradt a félidőből.

10-5

Kapus nélkül támadtak a magyarok, Tóvizi harcolt ki hétméterest, amit Klujber kapu fölé dobott sajnos. Szemerey érkezett a kapuba, Janurik két védést hozott össze, ezért a változtatás. Végre bakiztak a horvátok is, de a lerohanást lövés nélkül fejezték be a magyarok. Végül Albekre jól jött ki a figura, de Pijevic nagyot védett lábbal. Időt kértek a horvátok.

10-5

Blazevic labdája némi mázlival a bal kapufáról bepattant, Albek Annáé viszont a kapust találta el. Petika hosszú támadás után dobott újabb gólt, a lerohanás alatt pedig úgy csattant össze Vámos és Jezic, hogy a horvátot ápolni kellett.

8-5

Vámos pattintott a védők között Tóvizihez egy labdát, amit higgadtan a bal alsóba lőtt, de Posavec nagyon gyorsan válaszolt. Labdacsere után újra magyar támadás következett, de hamar vége lett, mert Petika csúnyán nyakon csapta Vámost, amiért megkapta a sárga lapját. A sok játéktördelés után nem ment gördülékenyen a támadásunk, de Tóvizi végül sikeresen befordult és gólt dobott.

7-3

Debelic ballal kapu fölé dobott egy helyzetet, ezt megköszönhetjük, de előbb Tóth Eszter lőtt pontatlanul, majd egy elkapkodott horvát kísérlet landolt Janurik kezében. Vámosról kiállították két percre Dora Kalaust. Klujber betörésekor azonban nem fújtak semmit a bírók, a labdaszerzés után pedig Lukács az oldalhálót találta telibe. Japundza jobb szélről betörve dobott újra gólt, így négy gólosra nőtt a különbség.

6-3

Beállt Tóvizi és rögtön dobott egy gólt, de Debelic egylőre nehezen tartható. Ezután viszont Lukács is betalált, így felzárkóztunk három gólra.

5-1

„Meló nélkül nem lehet, ez nem taktikai kérdés” – hallhattuk Golovintól, de nem jött a magyar gólt, sőt Debelic beállóból dobott még egyet. A közönség elkezdte hangosabban biztatni a mieinket, Vámos pedig egy bátor távoli lövésből végre megszerezte az első gólunkat.

4-0

Eddig katasztrófa ez a meccs, tíz perc alatt nem dobott gólt a magyar csapat. A horvátok viszont már négyet is, Debelic beállóból szerzett egyet, majd Posavec a balszélről bevetődve. Amikor a negyediket is bedobták a horvátok, Golovin időt kért.

1-0

Krsnik törte meg a jeget sajnos, Vámos egy gondolattal lemaradt, ráadásul Jezic rázuhant ezután Vámos lábára, de valamiért mégis a horvátoknak adták a bírók a labdát. Debelic és Bordás szépen összeakaszkodott, a magyar védő kapott sárga lapot az eset után, de legalább gólt nem kaptunk. Prkacin lövése jóval kapu fölé szállt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik