Sport

Harmincmilliós csalással vádolnak egy volt futballistát

Vádat emelt a Nagykőrösi Járási Ügyészség egy volt futballistával szemben, aki nem létező befektetési lehetőségekkel csalt ki mintegy 34 millió forintot 29  ismerősétől.

A Pest megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a terhelt fiatal futballisták közvetítésével is foglalkozott. Költekező életmódot folytatott, de ezt egy idő után már nem tudta miből fedezni. 2020 őszén arra az elhatározásra jutott, hogy – az egész országra kiterjedő – baráti-ismerősi körébe tartozóktól csal ki pénzt.

Elterjesztette, hogy németországi szántóföldek, ingatlanok és ékszerek adásvételével a nála befektetők pénzét megduplázza-megtriplázza. Vállalta azt is, hogy egy esetlegesen sikertelen üzletnél is mindenképpen visszaadja a befektetett összeget.

A férfi eleinte 50 ezer és 100 ezer forint közötti összegeket vett át, és egy-két héten belül valóban duplán adta vissza. Ez azonban csak arra szolgált, hogy a befektetők bizalmát elnyerje és később már nagyobb összegeket is rábízzanak. Azt is felajánlotta néhány személynek, hogy ha ők hoznak más befektetőt, akkor jutalékot fizet nekik.

A vádlott 2020 októbere és 2021 július vége között 29 sértettől – volt, akitől többször is – vett át ötvenezer forinttól ötmillió forintig terjedő összegeket. A pénzt azonban a bizalomelnyerő kezdeti kifizetések után nem vagy csak részben fizette vissza. Az ügyészség 29 rendbeli, üzletszerű csalási cselekmény miatt állítja bíróság elé a volt focistát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik