Sport

444: csalók verték át a vízilabdaszövetséget

MTI/Rosta Tibor
MTI/Rosta Tibor

Több tízmillió forinttal húzták le csalók a Magyar Vízilabda Szövetséget (MVLSZ) nyáron – írja a 444. A történet lényege, hogy ismeretlen tettesek bejutottak a MVLSZ emailes levelezésébe, és az ügymenetet meg a kommunikációs mintázatot kiismerve egy jól időzített, autentikusnak tűnő utasítással eltérítettek egy pénzátutalást. Az elkövetők magukat az EB horvátországi szervezőbizottsága képviselőjének kiadva nem sokkal a bajnokság előtt emailben közölték a magyarokkal, hogy a szervezet bankszámlaszáma megváltozott, és a már kifizetett 30 százalékos szállásfoglalási előlegen felüli 120 ezer euró körüli összeget az MVLSZ-nek az új számlára kell utalnia. A pénz a csalók által megadott számlán landolt, majd nyoma veszett – tudta meg a 444. Pár héttel később, október 14-én aztán váratlanul lemondott a szövetség elnöke, Vári Attila.

A történteket annak ellenére sikerült elhallgatni, hogy az elnökség egyhangúlag döntött a hiányzó pénz pótlásáról, vagyis a spliti Európa-bajnokságon versenyző magyar válogatottak szállásköltségnek 70%-nak újrautalásáról. Az MVLSZ pedig a rendőrséghez fordult: a BRFK a 444 kérdésére megerősítette, hogy a XIII. kerületi kapitányság a vízilabda szövetség feljelentése alapján csalás megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz.

A szövetség állítólag belső vizsgálatot indított, de a 444 kérdésére sem a szövetség, sem Vári Attila nem reagált érdemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik