Sport

Egyre gyakrabban veszi elő idegesítő hadonászását a világelső

Lassan Iga Swiatek védjegyévé válik egy olyan mozdulat, amely nem megszokott és talán nem a legszabályosabb (noha a Nemzetközi Teniszszövetség szabálykönyve nem tesz külön említést erről: a lengyel játékos ezúttal a San Diegó-i döntőben próbálta megzavarni ellenfelét azzal, hogy a hálónál két kézzel hadonászott.

A világelső az idei US Openen kétszer is ehhez folyamodott, először a 3. fordulóban az amerikai Lauren Davis elleni 6:3, 6:4-es győzelemkor, arra egy lengyel játékvezető annyit mondott:

Az ilyen viselkedés teljességgel elfogadhatatlan, mert egyértelműen zavarja a másik teniszezőt.

De Swiatek a New York-i döntőben se fogta vissza magát, és a tunéziai Onsz Dzsabúr ellen egy röptecsatában is alkalmazta a fegyverét.

A lengyel klasszis vasárnap a 758 ezer dollár összedíjazású San Diegó-i keménypályás női tenisztornán győzött, a fináléban a horvát Donna Vekicet múlta felül három szettben úgy, hogy a döntő játszmában egyetlen gémet sem vesztett (6:3, 3:6, 6:0). Idén ez volt a kilencedik fináléja, egyben a nyolcadik sikere Doha, Indian Wells, Miami, Stuttgart, Róma, a Roland Garros, valamint a US Open után.

A második szett közepén azonban ismét előkerült a hadonászós mozdulat, amiért nem kapott figyelmeztetést a játékvezetőtől. A közösségi oldalakon azonban rengeteg kritika érte.

Korábban a legendás John McEnroe is övön aluli, nem legális taktikaként jellemezte, más kérdés, hogy tényleg nem egyértelmű, hogy ez szabálytalan vagy sem. A Nemzetközi Teniszszövetség szabálykönyvében nincs külön említés az ilyen figyelemeltereléséről, csak az olvasható: „Ha egy játékost az ellenfél szándékos cselekedete megakadályoz a pont megszerzésében, a játékost illeti a pont.”

Hogy kit akadályoz és ki hogy reagál rá, az más kérdés. Íme egy mosolygós reakció 2009-ből, 13 évvel korábban Wimbledonban a német Tommy Haas is így akarta megzavarni a svájci Roger Federert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik