Sport

Második csoportmeccsét is elbukta a Szeged a Bajnokok Ligájában

pickszeged.hu
pickszeged.hu

A Pick Szeged csütörtökön 35-30-ra kikapott a francia HBC Nantes otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Kapcsolódó
A Pick Szeged 40 percig állta a sarat a Barca ellen, utána viszont összecsuklott
Sokkoló összeomlást produkált a magyar bajnok a második félidőben.

Jól kezdte a meccset a magyar bajnoki címvédő, azonnal felvette az ellenfele által diktált ritmust, és kemény védekezésének, illetve hatékony támadójátékának köszönhetően többször is vezetett két góllal. A Nantes a 19. percben időt kért, amely után sokkal összeszedettebbé vált a teljesítménye mindkét kapu előtt, így a szünetben 17-15-ös hátrányban volt.

Ugyaninnen folytatták a franciák a második félidőben is, ezért a Szeged a kapusát lehozva, létszámfölényes támadójátékra váltott. Ötgólos hátránynál időkérés, majd kapuscsere következett, és a vendégeknek egy 3-0-s sorozattal sikerült is némileg felzárkózniuk. Az 53. percben 31-28-nál még volt esélye a pontszerzésre a vendégcsapatnak, de a hajrá ismét a Nantes-nak sikerült jobban, és végül megérdemelten győzött 35-30-ra.

A Barcelona elleni mérkőzés után két vereséggel álló Szeged egy hét múlva az előző idényben bronzérmes német THW Kiel vendége lesz, a két sikerrel rajtoló Telekom Veszprém pedig szerdán a román Dinamo Bucuresti-et fogadja a BL csoportkörében.

Végeredmény – Bajnokok Ligája, 2. forduló, B csoport

HBC Nantes (francia)-Pick Szeged 35-30 (17-15)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik